április 20. vasárnap, Konrád, Tivadar
2023. március 14., 20:13

Petőfi szavalóversenyt tartottak a könyvtárban

Petőfi Sándor verseiből rendezett szavalóversenyt a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület március 14-én. A felhívásra öt középiskola, nyolc diákja jelentkezett.
_DSC4486.JPG (4128 x 2752 px)

A zsűri elnöke Tóth Gyuláné, az Országos Petőfi Sándor Társaság elnökségi tag, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégiumának nyugalmazott igazgatója, a Móra Egyesület tiszteletbeli tagja volt. További bírálók a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület képviseletében Jankovszkiné Dobó Anikó általános iskolai tanár és Tóth Istvánné nyugalmazott középiskolai tanár. A diákok kötelezően a Magyar vagyok című verset szavalták el, majd egy, a személyiségükhöz leginkább kötődő, szabadon választott Petőfi költeményt adtak elő.

Az első helyezett Lantos Györgyi és Máté István Petőfi-emlékérméjét vehette át, a második és harmadik helyezett könyvvásárlási utalványt kapott. Ezen kívül mindannyian a könyvtár és az egyesület kiadásában megjelent kiadványokat vehették át ajándékul.

Az esemény végén az alábbi győzteseket hirdették ki az ítészek:

I. Szeri Noémi 11/V. Közgé – Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanulója, felkészítő tanár: Kovács Klaudia.

II. Ádám Dóra 11/A. KSzC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákja, felkészítő tanárok: Hideg János László és Böröcziné Nagy Erika

III. Gálfi Zsófia, a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium kilencedik évfolyamából, felkészítő tanár: Győri István.

V. B.

Fotó: Fantoly Márton
                  

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram