Petőfi Sándor - A borozó

Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.

És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.

Bor taníta húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor taníta elfeledni,
                                                                                       Csalfa lyányok, titeket.

                                                                                       Egykor majd borocska mellől
                                                                                       A halál ha űzni jő:
                                                                                       Még egy korty – s nevetve dűlök
                                                                                       Jégöledbe, temető!

                                                                                       (Pápa, 1842. április.)