Péntektől adventi csodavilág várja a városlakókat

A megnyitó után a legkisebbek segítségére számítanak a szervezők, hiszen a korábban is nagy sikert aratott gyermekek karácsonyfájának díszítésében kérik a részvételüket. Ezzel a folyamattal lesz teljes a főtéri karácsonyi pompa, amit a másnapi, első adventi gyertyagyújtáson már mindenki megcsodálhat.

Keresztes Tünde kulturális referens elmondta, hogy hétfőtől számos hivatali munkatárs dolgozik azon, hogy az idei ünnepi időszakban is méltó dekoráció köszöntse a városlakókat. A nagy adventi koszorú teljesen új világítást kap és a Petőfi-téren ezúttal egy valódi mesebirodalom várja a gyermekeket manókkal, kutyusokkal és Télapóval, valamint a jellegzetes Diótörő figurát is megtalálják majd a forgatagban.
Keresztes Tünde köszönetét fejezte ki Csányi József polgármesternek, hogy idén is bővülhetett az adventi dekorációk sora, Ódor Lászlónak, a Szociális és Közfoglalkoztatási Osztály, a Városüzemeltetési és Közterület-felügyeleti Csoport, valamint a KVI munkatársainak, hogy segítségükkel felépült az adventi forgatag. Kéri a városlakókat, hogy a dekorációs elemek épségére vigyázzanak, a kerékpárosok és rollerrel közlekedők ezen a területen tolják járműveiket! A helyszínt kamerák védik.
Fotó: archív






