Július 22. szerda, Magdolna
2014. július 04., 16:44

Pálmonostora a fogathajtó versenyre készül

Lovas-kaszkadőrbemutató, puszta-bál és pásztortüzes lovasbemutató is várja a vendégeket
Palmonostorafogathajto.JPG (690 x 517 px)

Július 12-én szombaton rendezik meg a XVI. Pálmonostorai Szabadidősport, Amatőr Fogathajtó Versenyt.

– A pályát már készítjük, szépítjük, hiszen ott az év során ez az egy rendezvényünk van – tájékoztatta a Közlönyt Rádiné Gémes Ildikó polgármester. – Reggel 9-től a fogatok a falu utcáin mutatkoznak be. Soha nem tudjuk előre, hogy hány fogat érkezik, az majd akkor reggel, a helyszínen derül ki. Mindegyikük nem is fog felvonulni, mert akik messzebbről jönnek, azoktól nem várható el, inkább pihenteti a lovat a megmérettetés előtt. Az idén 6 helyi versenyzőre is számítunk.

Hol lesznek a versenyek?

– A fogathajtásra a Rákóczi úti Sportpályán kerül sor, két fordulóban, négy kategóriában. A pálya a falu szélén található, az első utca jobbra, ha az 5-ös felől nézzük.

Menyiben lesz más ez az esemény, mint az eddigi 15 volt?

– A belépés továbbra is díjtalan, sőt a gyerekeknek az ugráló-vár is, ám minden évben igyekszünk a versenyek mellett valami pluszt is nyújtani az idelátogatóknak. Ilyen lesz az idén az a lovas-kaszkadőrbemutató, amit délután Lezsák Leventétől láthatunk. Este pedig vidám puszta-bál kezdődik, melyet megszakítunk majd egy hangulatos, pásztortüzes lovasbemutatóval – mondta Pálmonostora polgármestere, aki egyben a helyi lovas egyesület elnöke is.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram