December 5. péntek, Vilma
2025. november 20., 12:00

Őseink öröksége a jövőért

Előadássorozatot indított a Kiskun Múzeum, Őseink öröksége a jövőért címmel. Az első eseményre november 19-én került sor, dr. Farkas Csaba történész, muzeológustól hallhattak tudományos ismertetőt a megjelentek, Garai Pál macsói bánról és a kunok kapcsolatáról.

Az előadás alapját a kelebiai kincslelet adta, amely két darab lemezén Pál bán és neje felirat, valamint egy sárkányszerű állat képe látható. Az előadó a megjelentek elé tárta elemzésének részleteit, amely során a lehetséges tulajdonosok közül egyértelműen emelte ki Garai Pál macsói bánt és feleségét, Nekcsei Kóst. A kelebiai kincsleletről is részletes ismertetőt kapott a közönség: a feltárt anyag összesen 97 tételt tartalmazott, köztük csüngőket, vereteket, gyűrűket, préselt díszvereteket, a 14-15. század fordulójáról. A történész olyan kérdéseket is megválaszolt az előadás végére, hogy milyen jelentősége van a feliratozott lemeznek és mi köze a kunoknak Garaihoz és feleségéhez?

Dr. Farkas Csaba Garai pályafutását és a kelebiai kincs kapcsolatát bizonyította a folytatásában, amely során többek között világossá vált, hogy a fellelt tárgyakon látható felirat mellett a szimbolika is jelentőséggel bírhat. A lelőhely is igazolja a kunokkal való kapcsolatát, Garai egykoron királynői tárnokmesterként feltehetően kunok bírája is lehetett. Tárgyainak halála utáni új kun tulajdonosa nagy jelentőséget tulajdoníthatott a birtokába jutottaknak, ezért rejthette el azokat Kelebia területén, ők valószínűleg a Csertán nemzetségből származó Tompa László fiai lehettek.

Az előadás végén lehetőség volt kérdéseket feltenni a történésznek, amivel a megjelentek nagy része élt is.

Az előadássorozat november 24-én, hétfőn, 17 órakor folytatódik, akkor Gombás Bende tart ismertetőt a Pajkos-Szabó-féle szélmalomról.

Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram