Örömteli pillanatok: újra motorozott a FONO

Egy müncheni család – amelynek tagjai harmadik éve vesznek részt a FONO utaztatásán – ezúttal ajándékkal is készült a vendégeknek. A tavalyi boldog pillanatokat megörökítő fotóikat hozták el és adták át a megjelenteknek, ismét örömteli pillanatokat okozva ezzel a gesztussal. A motoroztatás most is nagyon vidám hangulatban telt, több körre is lehetőség nyílt, mindenki kedvenc motorján és kedvenc sofőrjével utazhatott. A FONO ellátottjait a motorozás után – a Sorsocskák Alapítvány jóvoltából – egy finom ragu és palacsinta várta, aminek az elfogyasztása közben megbeszélhették élményeiket.
Lapunk egy filmforgatásba is belecsöppent a találkozó helyszínén. Tizedik éve állandó vendég az Oldalkocsis Találkozón a török Hasan Parmaksiz, aki Lambrettájával már bejárta a világot és évről-évre Kiskunfélegyházán is megfordul. Fontos esemény számára a találkozó, nem hagyja ki semmiért sem. Őt kísérte el egy isztambuli stáb, hogy dokumentumfilmet forgasson a nem mindennapi teljesítményéről és bemutassa őt a nagyközönségnek.
A csütörtöki nap két koncerttel zárt: a Csá Norris és a The Healer nevű formáció lépett színpadra.







