Január 11. szombat, Ágota

Orbán: Meghosszabbítjuk a kijárási korlátozást, a polgármesterek szigoríthatnak húsvétra

2020. április 09., 17:22
A miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy meghosszabbítják az eredetileg szombatig tartó kijárási korlátozást, ezúttal határozatlan időre, amit hetente felülvizsgálnak majd, azt pedig a polgármesterekre bízzák, hogy húsvét idejére, vagyis hétfő éjfélig szigorítanak-e a saját településükön a korlátozó intézkedéseken.
Orbán Viktor Facebook 2020 0409.jpg (1140 x 641 px

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az eddigi korlátozások a polgármesterek és a járványügyi szakértők szerint is értelmesek és sikeresek voltak, lelassították a járvány terjedését. Arra kért mindenkit, hogy továbbra is tartsa be a korlátozó szabályokat, az emberek kerüljék a csoportos összejöveteleket, tartsák a távolságot a közterületeken.

– Fogadjuk el, hogy ez a húsvét másmilyen lesz, mint amilyenek a húsvétjaink lenni szoktak – mondta. Mindez azt jelenti, hogy alapvetően ugyanazok a szabályok érvényesek, mint eddig.

Ugyanakkor várhatólag jó néhány település fog korlátozó intézkedéseket hozni a négynapos hétvégére, ezt több, a turisták körében népszerű célpont már meg is tette, most viszont kormányzati felhatalmazást is kaptak ehhez.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram