Július 23. csütörtök, Lenke
2014. május 28., 19:17

Operettgála a pusztában

Több mint kétezer néző tapsolt a bugaci pusztában megrendezett operettgála \nművészeinek.
Bugaci operettgála 2014 0528.jpg (334 x 217 px)
Különleges esemény helyszíne volt a bugaci puszta szombaton, ahol egész napos operettgálát tartottak főként külföldiekből álló közönségnek. A gálát hagyományteremtő szándékkal indították. A szervezésben az önkormányzat és helyi civil szervezetek is segítettek – mondta el lapunknak Szabó László, polgármester. Hozzátette: a sikeres gálán felbuzdulva jövőre több napos zenei és kulturális fesztivál szervezését tervezik Pusztába kiáltjuk címmel.
 
A hétvégi gálán nem csak magyar operett slágerek hangzottak el, a magyarság és a ló közös történelme címmel lovas programokat is láthatott a közönség. Ferenc József császár például lovas huszárok kíséretében a Szilvásváradi ménesudvar lipicai ötösfogatával érkezett a külön erre az alkalomra felépített monumentális szabadtéri színház helyszínére. Majd Lezsák Levente szabadidomító mutatta be, hogyan kötött barátságot az ember és a ló valamikor a nagy sztyeppéken. De láthatott a közönség lovas nomád harcosokat, bugaci csikósokat, lovas huszárok toborzó jelenetét, és négyes fogatok látványos kombinációs versenyét is.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram