Októberben az időseket ünnepeljük

A programsorozat az Idősek Világnapjával, október 1-jén kezdődik: 9 órakor a Nádasdy utcai Idősek Otthonában, 10 órakor a Tóth Kálmán utcai klubban, majd 11 órakor a Csanyi úti otthonban tartanak ünnepi megnyitót. Mindhárom helyszínen köszöntőt mond Balla László alpolgármester, dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke, valamint Magyariné Tóth Erika intézményvezető. Az ünnepi hangulatot a helyi óvodák és iskolák színesítik: fellép a Batthyány Lajos Általános Iskola, a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola, a Dózsa György Általános Iskola, valamint a Kossuthvárosi és a Móravárosi Óvoda növendékei. A szavalatokat Ficsórné Szécsényi Ilona, Dobák Zoltán, Hepp Gyuláné és Jéga Zsolt adja elő, az intézményvezetők pedig mindhárom helyszínen külön köszöntik a legidősebb ellátottakat. A nyitónap délutánján 14 órakor szentmise lesz a Nádasdy utcai otthonban.
A hónap további részében számos tartalmas és közösségépítő program várja az időseket. Október 3-án 10 órakor versolvasás lesz a Tóth Kálmán utcai klubban, ugyanakkor szentmisét tartanak a Csanyi úti otthonban.
Október 4-én 14 órakor a Nádasdy utcai, 15 órakor pedig a Csanyi úti otthonban rendeznek lakó–rokon találkozót ahol a családtagok bevonása áll a középpontban.
Az aradi vértanúkra október 6-án emlékeznek: 10 órakor a Tóth Kálmán utcában, 14.30-kor a Nádasdy utcai és a Csanyi úti otthonban idézik fel a hősök emlékét.
A közösségi programok sora folytatódik október 7-én, amikor 10 óra és 11.30 között a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság tart előadást a Tóth Kálmán utcai klubban.
Október 14-én 9 és 11 óra között nyílt napot szerveznek ugyanitt, ami lehetőséget ad az érdeklődőknek az intézmény megismerésére.
Október 15-én 14 órakor a Csanyi úti otthon hagyományos kukoricafosztásra várja a résztvevőket.
Az egészségmegőrzésre október 16-án kerül a hangsúly: 9.30-tól az EFI Iroda közreműködésével csontsűrűség-mérést és egészségmegőrzési tanácsadást tartanak a Tóth Kálmán utcai klubban.
Október 22-én az 1956-os forradalomra emlékeznek: 9 órakor a Nádasdy utcai otthonban, 10 órakor a Tóth Kálmán utcai klubban, majd 10.30-kor a Csanyi úti intézményben.
Október 28-án 10 órakor Szerencsekerék-kvízre várják az érdeklődőket a Tóth Kálmán utcai klubban, ami játékos formában segíti a mentális egészség megőrzését az EFI Iroda közreműködésével.
A hónap zárásaként, október 31-én, Mindenszentek alkalmából a résztvevők 9 órakor a Nádasdy utcai otthonban, 10 órakor a Tóth Kálmán utcai klubban, majd 10.30-kor a Csanyi úti intézményben emlékeznek a távozott szerettekre.

Fotó: Pénzcentrum






