A Himnusz közös eléneklése után a megjelenteket Keresztes Tünde kulturális szakreferens köszöntötte. Beszédében 1956-ot olyan évnek nevezte, amikor a magyar nemzet egy forradalomban újjászületett.

– A magyar történelem kiemelkedő eseményei zajlottak 1956-ban Magyarországon: egy aprócska, de elszánt nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával. Ők voltak azok, akik győzni akartak, és tisztán akartak győzni. Akik nem hagyták lebeszélni magukat arról, hogy Magyarországot naggyá tegyék. Őszinte tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk a forradalmár hőseinkre, köztük mindazokra a félegyházi polgárokra is, akik a közösség élére álltak, és hirdették a szabadságot – fogalmazott.

Csányi József polgármester ünnepi beszédében a szabadság fontosságát hangsúlyozta.

– 1956-ban nem hadseregek indultak csatába, hanem emberek – fiatalok, munkások, tanárok, apák és anyák – akik már nem tudtak tovább hallgatni. Elegük lett a félelemből és az elnyomásból, és inkább vállalták a következményeket, mintsem lemondjanak a méltóságukról. Ők nem hősként indultak útnak, de a történelem hőssé tette őket, mert megmutatták, hogy a magyar ember számára a szabadság nemcsak egy szó, hanem életforma. Kiskunfélegyházán is voltak, akik mertek szólni, akik nem féltek kimondani, hogy a szabadság nem lehet bűn. Félegyházi fiatalok, munkások, családok is részesei lettek a reménynek, amely akkor az egész országot átjárta. Ma, amikor itt állunk, hajtsunk fejet a félegyháziak előtt is, akik helytállása, embersége és hite hozzájárult ahhoz, hogy a város ma békében, szabadon élhessen. Ők is részesei annak a nagy történetnek, amelynek címe: Magyarország szabadsága. A forradalom szelleme ma is itt van közöttünk – csak más formában. Ma nem fegyverekkel kell harcolnunk, hanem felelősséggel, tisztességgel, közösségben gondolkodva. A mi feladatunk az, hogy megőrizzük mindazt, amit ők elkezdtek. Hogy a szabadság ne üres szó legyen, hanem élő érték – a családban, a munkában, a városban, a hazában.

Kiskunfélegyháza mindig olyan város volt, ahol az emberek össze tudtak fogni, ha kellett. Ha ezt a szellemet meg tudjuk őrizni, akkor 1956 öröksége ma is él bennünk. Október 23. nemcsak emlékezés, hanem erőforrás is. Emlékeztet minket arra, hogy a magyar ember mindig képes talpra állni. Legyen ez a nap a hála és az összetartozás ünnepe – hála azoknak, akik helytálltak, és hit abban, hogy mi is képesek vagyunk méltó módon folytatni azt, amit ők elkezdtek.

A beszédek után az ünnepi műsor következett Magony Ádám, a Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársa és Cseklye Balázs egyetemi hallgató előadásában.

Magony Ádám a Csend kiáltása című összeállításában stációkra bontotta az eseményeket, azok megjelenítéséhez magyar írók, költők gondolatait hívta segítségül, amelyekre minden esetben reflektált. Kivéve a nyolcadik, záró stációt, ahol egyedül saját gondolataival zár:

„És mégis… minden sötétség ellenére, minden veszteség, minden vér, minden könny után – megmaradt bennünk valami.

Valami, amit nem tudtak kiverni sem golyóval, sem szóval, sem félelemmel. A hit. A hit abban, hogy van tovább.

Mert az ember, ha lehull is, mindig újra feláll. Mert a szabadság nemcsak múlt, hanem örök mozdulat – mely a porból is felemel.

A múltunk súlyos volt, de nem hiábavaló. A szenvedés nemcsak sebeket hagyott, hanem gyökeret vert a szívünkben.

Mert mi, akik ma élünk, már nem félni jöttünk a világba, hanem építeni.

És ha néha el is bizonytalanodunk, nézzünk vissza rájuk – azokra, akik remegve is bátran éltek.

Ők a mi múltunk, de a mi jövőnk is.

Mert aki emlékezni tud, az remélni is képes. És aki remél – az már győzött.”

Cseklye Balázs beszédében 1956 eseményeit, azok előzményeit ismertette a megjelentekkel. Hosszan kitért a forradalom és szabadságharc hőseire és tetteik üzenetére a ma embere számára.

– A hősök üzenete az, hogy nem szabad azt választani, amire az ő kiállásuktól és bátorságuktól megrettenve neveltek bennünket évtizedeken keresztül. Hogy a másik emberben nem a gyengeséget, a bűnt, a kifogásolhatót kell keresni, ellenkezőleg: az egyetértési, kapcsolódási pontok a legfontosabbak. Az abban való bizakodás, hogy természetes vágyaink és ösztöneink végül ugyanabba az irányba, azonos eredményre vezetnek. Persze minden remény kéz a kézben jár némi jótékony vaksággal, avagy inkább a bizonyosság hiányával. A legnehezebb elfogadni, hogy elveink, eszméink, elképzeléseink helyességét esetleg megcáfolják, vagy nem támasztják alá még a mi életünkben. Szívünkből kitörölhetetlen a kérdés: mi van, ha tévedtünk? Ha a másik, akivel nem értettünk egyet, végül jobban gondolkodott, mint mi? Bizony, a saját ideológiánkhoz való elzárkózó ragaszkodás sosem fog lelki békéhez vezetni. Az ember nem arra rendeltetett, hogy egyedül, magát társ nélkülinek érezve vívjon szélmalomharcot a nagyvilággal. Ez az elképzelés csakis egy magányos, mély üregbe juttat.

Ám közben a szakadatlanul keresett igazság ott lüktet valahol, messze az emberiség tudatának színe alatt. Nekünk, magyaroknak, felelősségünk, hogy egyre közelebb nyomuljunk ehhez a rejtett titokhoz hazánkkal kapcsolatban, a félegyháziakra pedig ugyanez áll városunk esetében. Pusztán befelé figyelve nem érhetjük el a kívánt sikert. Emiatt mutatok most rá az 1956. október 23-án kitört forradalmunk hőseire Önök előtt. Mindennapjaikban sokan nem voltak eszményi emberek. Elkövették a maguk hibáit, cipelték gyengeségeik keresztjét, előfordult, hogy bántották a másikat, igazságtalanul bántak vele. Éppen úgy, ahogy tesszük mi magunk, 2025-ben. Amikor azonban mindannyian, sokféleségükben is megérezték azt a feszültséget, mely kollektív cselekvésre intette őket, meg tudtak szabadulni egymásra vonatkozó előítéleteiktől, fátylat borítottak a múltra és csapatként, honfitársakként haladtak előre az úton, melynek végén, bár tudták, hogy ez az ő életükben nem fog bekövetkezni, kisarjadt mai szabadságunk, ahogyan a Nemzeti Hitvallás is utal erre. Ez tette őket történelmünkben figyelmen kívül sosem hagyhatóvá. Hogy tökéletlenségükben is felvállalták összetartozásukat, megfogták egymás kezét – fogalmazott Balázs.

Az esemény koszorúzással zárult, előbb az 56-os emlékműnél, majd a polgármesteri hivatal aulájában elhelyezett Czakó József-emléktáblánál helyezték el a résztvevők az emlékezés virágait.