December 5. péntek, Vilma
2025. november 11., 08:00

Nemzetközi steaksütő verseny jótékony résztvevőkkel

BanBQ-Téli malackodás címmel Európa eddigi legnagyobb SCA nemzetközi steaksütő versenyét rendezte meg Tiszaalpáron az Európa-bajnok házaspár, Tarjányi András és felesége Tarjányiné Dobák Nóra, november 8-án, szombaton. A versenyen hét országból képviseltették magukat bírák és versenyzők, a megmérettetés több kategóriában zajlott. A szervezők és résztvevők a jótékonyságra is nagy figyelmet fordítottak: egy tiszaalpári rászoruló család számára nyolcszázezer forintot gyűjtöttek össze a nap végére.

A 13 év alatti gyermekek versenyével kezdődött az esemény, ahol 12 fiatal mutatta meg magát, hogy mennyire kreatív a szendvicskészítés tudományában. A későbbiekben leves, steak A és B, sertés és koktél kategóriában bizonyíthatták jártasságukat a versenyzők. Ennek során a hagyományos, megszokott ízek mellett izgalmas megoldásokkal is találkozhatott a nagyszámú közönség. A rendezvény ideje alatt kiállítók és food-truckok várták a látogatókat, szakmai előadások, zenei produkciók és nyereményjátékok színesítették a programot. Az eredményhirdetésre 19 órakor került sor, ahol a jótékonysági akció keretében összegyűlt, összesen nyolcszázezer forintot is átadták a tiszaalpári családnak.  

Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram