Nemzetközi fogathajtó verseny Bugacon
Borítókép: a 2021-es díjhajtás – Paphalmi Róbert
Jó ütemben haladnak az előkészületek a június közepén tartandó emlékversenyre. A pálya kiváló minőségű, hiszen tavasz óta nagy gonddal locsolták, vágták, gondozták a díjhajtó és a melegítő pálya gyepét. Az elmúlt hetekben az időjárás is kegyes volt, ennek köszönhetően még egy melegítő pályát is kialakítottak a szervezők.

Fotó: Paphalmi Róbert
A maratonszakasz a múlt évi nyomvonalon vezet majd, amely egyik része ősgyepes, másik része köves, aszfaltos. A harmadik részét, amely homokos, mulccsal töltötték fel, s hengerezik le, hogy még ideálisabbak legyenek a versenykörülmények. A versenyzők táborát, az istállókat és a díjhajtó pályát a nagy rendezvénysátor melletti területen állítják fel. Ez a területet keményebb talajú, valamint így minden közel lesz egymáshoz, jól, akár gyalogosan is elérhetővé válik minden helyszín.
Az Abonyi Imre Fogathajtó és Lovas Egyesület, június 19-én, vasárnap ingyenes dottó-vonatközlekedést kínál a díjhajtó pálya és Bugac központjában lévő művelődési ház között.







