December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 29., 08:00

Nem oszlatta fel magát a kiskunfélegyházi képviselő-testület

Nagyszámú civil érdeklődő is megjelent az augusztus 28-i képviselő-testületi ülésen a félegyházi városháza dísztermében, ahol a 14 városatya – a megszokottól eltérően polgármester és a jegyző nélkül – a nyári szünet utáni első rendes ülés napirendi pontjait készült megvitatni. Ezek között a legnagyobb érdeklődés kétségtelenül a képviselő-testület feloszlatására vonatkozó napirendi pontot kísérte, ami az eredetileg kiküldött meghívóban még nem szerepelhetett, ugyanis az erre vonatkozó sürgősségi indítványt augusztus 27-én nyújtotta be a Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati frakciója.

Mint az ismert, korábban Csányi József polgármester és dr. Faragó Zsolt jegyző is lemondott tisztségéről (e történések részleteit az elmúlt mintegy másfél hónapban számos közlemény megosztásával dokumentáltuk). Így a testületi ülést ezúttal Balla László polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester vezette, a jegyzői székben pedig dr. Füstös Magdolna aljegyző foglalt helyet.

Indítvány a testület feloszlatására

A képviselőknek elsőként arról kellett dönteniük, hogy elfogadják-e a kiskunfélegyházi képviselő-testület feloszlatására vonatkozó indítvány felvételét a napirendi pontok közé. Miután erre a kérdésre mind a 14 képviselő igennel szavazott, elsőként Horváth Tamás jelezte szándékát napirend előtti felszólalásra. A képviselő arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy megítélése szerint Félegyháza életében példátlan súlyú ügyben kell állást foglalniuk, és hogy az elmúlt hetek, évek eseményeit „itt kellene megbeszélni és őszintén szólni a félegyháziakhoz”. Horváth Tamás arra is kitért, hogy a jelenlévő városlakók között vannak, akik szeretnék véleményüket kifejteni. Azt kérte, hogy erre – amennyiben az jogilag lehetséges – biztosítsanak lehetőséget.

Ezt követően Kis-Szeniczey Kálmán kért szót, és hozzászólásában kifejtette: szerinte megrendült Félegyházán a közbizalom, a város lakóinak többsége pedig elvesztette bizalmát a képviselő-testület iránt. Mint fogalmazott: „Komoly igény, mondhatni népakarat van rá, hogy a jelenlegi összetételében hiteltelenné vált vezetés lemondjon, illetve a testület kollektíven oszlassa fel magát. Az átlátható és tisztább helyi közélet iránti igény elemi erővel tört elő a közeli napokban.” „Nem maradt más hátra, mint felállni és átadni a lehetőséget egy új összetételű képviselő-testületnek…”

Ezt követően – mivel több hozzászólásra vonatkozó jelzés nem érkezett – a következő határozati javaslatról kellett állást foglalniuk a képviselőknek: „Kiskunfélegyháza Önkormányzatának képviselő-testülete az Mötv. 55 § (1) bekezdése és Kiskunfélegyháza Város SZMSZ-nek 18. § (2) bekezdése alapján kimondja a testület feloszlatását. A döntés következményeként időközi önkormányzati választás kiírásáról az illetékes hatóság intézkedik.”  A szavazást megelőzően Balla László tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy az időközi önkormányzati választás költsége mintegy 20 millió forint lenne, ami Kiskunfélegyháza város költségvetését terhelné.

A névszerinti szavazás során a képviselők egyenként, szóban tették le voksukat. A Nemzeti Fórumos frakció tagjai (Balla László, Bense Zoltán, Gyenes Attila, Horváth Gábor, dr. Kiss Ákos Csaba, dr. Ónodi Izabella, dr. Réczi László, Szabó József, Szamosi Endre és Ván Jenő) nemmel, míg az ellenzéki képviselők (Endre Béla – Mi Hazánk Mozgalom, Horváth Tamás – Veled a Városunkért Egyesület, Kis-Szeniczey Kálmán – Veled a Városunkért Egyesület, Kollár László – Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület) igennel szavaztak. Így a képviselő-testület 4 igen és 10 nem szavazat mellett nem fogadta el a határozat-tervezetet.

A szavazást követően a vendégek jelentős része elhagyta a termet. Velük együtt távozott, és a testületi ülés hátralévő részére sem tért vissza a terembe Horváth Tamás és Kis-Szeniczey Kálmán.

Támogatás a kórháznak, fejlesztések a Honvéd sporttelepen

A továbbiakban döntés született többek között az Egészségért Közalapítvány a Kórházért kérelme tárgyában, melyben 16 darab klíma beszerzéséhez 5,5 millió forint támogatást kért az önkormányzattól. A képviselők elfogadták az erről szóló határozat-tervezetet, aminek köszönhetően a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephelyén a rehabilitációs fekvőbeteg ellátást nyújtó kórtermekben lesznek elhelyezve a készülékek.

Ugyancsak támogatta a testület a Honvéd sporttelep távolugró pályájának újjáépítésére szánt bruttó 9 millió forintos forrás, valamint a Honvéd sporttelep területén lévő 40x60 méteres műfüves labdarúgópályának a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Országos Pályafelújítási Program keretében történő felújításához szükséges, bruttó mintegy 18,7 millió forint önerő biztosítását.

Egyetértettek a képviselők azzal a határozat-tervezettel is, amelynek értelmében a Kossuth utca nemrégiben megújult szakaszán, a Kovács Óraszaküzlet előtti területen (az ott elhelyezkedő három lépcsősor tetején) helyeznének el a Kőfaragó Fesztivál díjnyertes alkotásai közül hat darab kőből faragott állatfigurát.

Elfogadta a testület a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda előző nevelési évben végzett tevékenységéről és a következő nevelési évre vonatkozó munkatervéről szóló előterjesztést, ahogy a Félegyházi Fejlesztési Nonprofit Kft. A távfűtési rendszer infrastruktúrájának korszerűsítése és fejlesztése című pályázata tárgyában készített tájékoztatóját és az év első felére vonatkozó külkapcsolati tevékenységről szóló beszámolót is.

Végkielégítés a lemondott polgármesternek

Csányi József polgármester lemondása tárgyában az őt megillető végkielégítésről is született előterjesztés, ami kifejti: végkielégítésként háromhavi illetményének megfelelő, bruttó 6.006.300 forintos végkielégítés illeti meg a volt városvezetőt, továbbá jogosult 1.748.961 forintos szabadságmegváltásra, amit 227 365 forint munkáltatói járulék terhel. Még mielőtt mindennek a kifizetését a jelenlévő 12 képviselő egyhangúlag tudomásul vette, Kollár László kért szót, és öt kérdést tett fel Balla László polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármesternek. Ezekben arra kér választ, hogy történtek-e feljelentések a volt polgármester ellen a felhozott vádak tekintetében, milyen célra kívánják használni a városi pénzből vásárolt luxus kisbuszt, indult-e belső vizsgálat a korábban felhozott vádpontok felderítésére, a jegyző távozása után elrendelte-e azoknak a korrupció gyanús szerződéseknek a felülvizsgálatát, amelyekkel a volt polgármester vádolta meg a frakció tagjait, továbbá milyen intézkedésekkel kívánja megtartani az önkormányzat számára fontos szakembereket, akik a kialakult vállalhatatlan légkör miatt a távozásukat fontolgatják?

Balla László a feltett kérdésekre 15 napon belül választ ígért.

Elutasított vádak

Az ellenzéki képviselők felszólalásaira reagálva dr. Kiss Ákos Csaba kért szót, és leszögezte: vagyonnyilatkozata nyilvános, a benne szereplő minden forinttal el tud számolni. Soha nem kockáztatná állását, szakmai hitelességét olyasmivel, mint amilyen vádak hangoznak el személyét és frakciótársait érintve. Ugyanezt a feddhetetlenséget feltételezi a többiekről is, akik képviselői munkájuk mellett orvosként, ügyvédként és az élet számos más területén becsülettel végzik felelősségteljes munkájukat.

Dr. Réczi László csalódásának adott hangot, amiért – mint fogalmazott – az első napirendi pont megtárgyalására hozzászólási szándékkal érkező városlakók nem jutottak szóhoz abból az okból, mert az őket megjelenésre buzdítók nem ismerték az eljárási rendet, vagy nem éltek azzal. A hozzászólási szándékot ugyanis be kellett volna jelenteni, hogy a képviselő-testület egyszerű többséggel dönteni tudjon arról: ad-e szót az adott napirend kapcsán. Ennek hiányában „itt maradtunk vélemények, hozzászólások nélkül” – mondta a képviselő.

Legközelebb szeptember 25-én ülésezik Kiskunfélegyháza város képviselő-testülete. Az időközi polgármester-választás október 12-én lesz, amikor Csányi József és Kollár László neve már bizonyosan szerepelni fog a szavazólapokon.

Tóth Timea
Fotó: Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram