Július 23. csütörtök, Lenke
2014. augusztus 30., 14:11

Negyedmillió gyermek étkezhet ingyen ősztől

Idén az állam 53 milliárd forintot biztosít gyermekétkeztetésre, 24 milliárddal forinttal több, mint 2010-ben, Jövőre újabb, 29,1 milliárd forint keretösszegű program indul a gyermekéhezés felszámolására - írja a Magyar Nemzet.
Negyedmillió gyerek ehet ingyen 2014 0830.jpg (960


Közel 250 ezer rászoruló gyermek étkezhet ingyen szeptembertől a bölcsődékben, óvodákban és az iskolákban - írja a Magyar Nemzet. Az adatok szerint az önkormányzatok által biztosított gyermekétkeztetés keretében a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és kollégiumokban 274 863 gyermek számára lesz ingyenes az étkezés, további 147 793 gyermek pedig fél áron kapja majd az ételt. Az idén az állam 53 milliárd forintot biztosít gyermekétkeztetésre, ez 24 milliárddal forinttal több, mint 2010-ben, a kormányváltás előtt.

A lap beszámol arról is, jövőre újabb, 29,1 milliárd forint keretösszegű program indul a gyermekéhezés felszámolására, amelynek egyik célcsoportja a szegény családban élő, háromévesnél fiatalabb gyermekek. A rászorulóknak eljuttatott élelmiszercsomagban lehet például vitaminkészítmény, bébiétel, UHT-tej, kakaó, hal- és húskonzerv is.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram