Július 22. szerda, Magdolna
2014. október 24., 19:38

Munkájával és magánéletével is példaértékű ember emléktábláját avatták

Móra István 150. születésnapján emléktáblát avattak a Constantinum Intézmény Ótemplom felőli homlokzatán október 24-én. Ezúttal a néptanítóra emlékezünk egykori iskolája előtt - kezdte ünnepi beszédét dr. Tarjányi József az emléktábla elhelyezésének kezdeményezője és szponzora.
PA230127.JPG (3968 x 2976 px)

Ebben az épületben tanult magántanulóként halhatatlan költőnk Petőfi Sándor, és ide íratta be Móra Márton 1875-ben István fiát a gimnázium 2. osztályába. Tehette ezt, mert otthon már megtanította írni és olvasni kisfiát. István itt végezte el a gimnáziumi évek első szakaszát, majd két éves kecskeméti kitérőt követően a tanítóképzőt. Pedagógus pályafutását Jászkarajenőn kezdte, majd Mindszenten, ezt követően a horgosi tanyavilágban folytatta, végül Keviben tanította a gyerekeket. A vajdasági település művelődési egyesülete tiszteletére 2012 óta a Móra István nevet viseli – mondta el dr. Tarjányi József. A Móra- emlékbizottság elnöke arra is felhívta hallgatósága figyelmét, hogy a néptanító, költő és író munkásságáról Urbán Miklósné szerkesztésében részletes bibliográfiát találhat minden érdeklődő a városi könyvtárban.

A Constantinum Intézmény vezetője Mindák József örömét fejezte ki, hogy egy, a pedagógiai munkájával és magánéletével is példaértékű ember emléktáblája kerül az intézmény homlokzatára. Ez az itt tanuló diákok és tanárok számára egyaránt fontos. Az elkövetkezőkben is törekedni fognak arra, hogy a Móra-emlékek nap mint nap megjelenjenek az iskola életében, mindennapjaiban – tette hozzá.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram