Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 03., 14:49

Multifunkcionális központ lesz a kecskeméti Városi Mozi épülete

A középkorú vagy idősebb kecskemétiek és környékbeliek ezekben a napokban, hetekben szinte rá sem ismernek Kecskemét egyik legendás épületére, a tizenöt éve, 1999 végén bezárt Városi Mozira. A tömbnek - amelyet egykor a Kecskeméti Mozgóképszínház Rt. építtetett, és amelynek kivitelezője ifj. Ecker József temesvári építész volt Mende Valér 1912-ben készült terveinek átdolgozásával - jelenleg szinte csak a főfalai, elemei állnak.
Kmét városi mozi 1 2014 0903.jpg (555 x 416 px)

A bontást követően azonban hamarosan indul majd az építés, az átalakítás, és az Európai Unió támogatásával, mintegy négyszáz millió forintos beruházással kulturális és turisztikai központot alakítanak ki a műemlék épületben.

A kecskeméti Katona József Színház az Új Széchenyi Terv Dél-alföldi Regionális Operatív Program támogatási rendszeréhez sikeres pályázatot nyújtott be Hírös Város Turisztikai Központ címen. A beruházás július elején már megkezdődött, és várhatóan az év végére be is fejeződik. Az egykor mozinak épült műemlék teljes körűen átalakul, mert az épületben a kecskemétiek körében közkedvelt Kelemen László Kamaraszínház működik majd. A régi kamaraszínházban egyszerre nyolcvan néző láthatta az előadásokat, a Városi Mozi épületében kialakítandó új teremben kétszáz néző is elfér majd.

A tervek szerint 2015. január 17-én már az új színpadon mutatják be a Csoportterápia című darabot. Az épület megfelelő helyet biztosít továbbá az európai hírű Leskowsky-hangszergyűjteménynek is, lehetővé téve annak újszerű, országosan egyedi jellegű, interaktív bemutatását. A multifunkcionális központ a tervek szerint otthont adhat különféle kulturális és turisztikai programoknak. Egyebek mellett zenei találkozók, fesztiválok, civil rendezvények, konferenciák és filmvetítések helyszínéül is szolgálhat.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram