Motoros zarándokok érkeztek az Ótemplomhoz

A keresztény motorosok szombaton tizennyolcadik alkalommal találkoztak Pálosszentkúton. A Magyar Pálos Rend és a Motorosok meghívására több mint száz résztvevő érkezett az Alföld egyik legjelentősebb Mária-kegyhelyére, hogy közösen éljék meg a hit, a közösség és a találkozás örömét. A nap programjai a lelki feltöltődést és a közösségi élményt egyaránt szolgálták: előadás, szentmise, motoros felvonulás és koncert várta a résztvevőket.
A rendezvény megható pillanata volt, amikor a motorosok megemlékeztek elhunyt társaikról a tiszteletükre emelt emlékműnél. A közös főhajtás ismét ráirányította a figyelmet az összetartozás erejére és arra, hogy a motoros közösség tagjai a nehéz időkben is számíthatnak egymásra.
A motoros szentmise szónoka Bojtor Róbert miklósfai plébános volt. Homíliájában arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a keresztény ember küldetése nem ér véget a templom falai között. Hitüket és Krisztus örömhírét a mindennapokban is bátran kell képviselniük, életükkel és tetteikkel tanúságot téve Isten szeretetéről. Hangsúlyozta: a keresztény embernek nemcsak szavaival, hanem magatartásával, egymás iránti figyelmességével és felelősségteljes életével is példát kell mutatnia.






