December 23. hétfő, Viktória

Most akkor kihez is megyünk karácsonykor? – Ünnepek egy mozaikcsaládban

2024. december 03., 19:09
Az, hogy hogyan lettünk mozaikcsalád, ma már lényegtelen. Így is család maradtunk, csak többen lettünk, és talán a láthatatlan, de szoros kötelékek – amelyekkel kapcsolódunk egymáshoz – sokszínűbbek és bonyolultabbak. Az ünnepek mindig logisztikával telnek, de a karácsony az egyik kiemelt alkalom az életünkben, ami az évek során saját szabályokat kapott.

December 24. – A kezdetek
Nálunk a karácsonyi ünnepsorozat közös szentestéi ebéddel vagy korai vacsorával kezdődik. Korábban a nagymamámnál gyűltünk össze ilyenkor, mostanra anyukám vette át ezt a szerepet. Az ebédlőasztalt minden évben megtoldjuk egy másikkal, de már így is szűkösen férünk el.

A konyhában rengeteg étel készül; annyi, hogy egy másik családot is elláthatnánk vele. Persze mindenki hoz valamit. A sürgést-forgást néha apró viták szakítják meg, például arról, hogy miért került valami oda, ahol valaki szerint nem kellene lennie… Az asztal köré gyűlik immár négy generáció. Anya és a mostoha húgaim – akiket soha nem hívok így – asztali áldást mondanak, és ezzel hivatalosan is megkezdjük a háromnapos ünnepet.

Régen a gyerekeket és a felnőtteket elválasztotta egy láthatatlan határvonal. Mára viszont korban odaértünk, hogy egyre kevesebb a „tényleg” gyermek: már csak a legújabb generáció első fecskéje.

Ha az én szemszögemből vizsgáljuk, az asztaltársaság összetétele köszönőviszonyban sincs a papírformával. Ugyanis a család egyik fele a vér szerinti rokonságom, a többiek pedig a féltestvéreim vér szerinti rokonsága, akiknek a családja már nem az én családom. Viszont ez nekem régóta nem tűnik fel. A viszonyítás egyértelmű: akik ennél az asztalnál ülnek, azok így vagy úgy, de jelentőséggel bírnak egymás életében.

Az ebéd mindig az ajándékozással ér véget. Előzetesen megbeszéljük, hogy csak a legfiatalabbak kapnak ajándékot, persze végül mindenki kap valami apróságot.

Az esti kör
Korábban szokás volt, hogy a „másik” mamához ilyenkor még elmegyünk ajándéknézőbe. Belépünk a lakásba, Mama már kérdezi, hogy mit eszünk. Ellenkezünk: a másik mamánál is „hét-nyolc” fogás volt – persze túlzással –, de nem lehet neki nemet mondani. Az ő halászlevüket is meg kell kóstolni, amit amúgy csak 26-ára csinált, de „ez most friss”.

A szobában már Tatus, Apa és párja a fa mellett ülnek, várva, hogy végre nyissuk az ajándékot. Két kanál leves, meg egy kis mézes krémes, és már kerül is a kezünkbe a csomag. Mi is odaadjuk az ajándékokat, amit mindig megpróbálok szépen becsomagolni. Meg is dicsérnek, hogy milyen jó, de szerintem hazudnak… Mindenki alaposan megnézegeti, mit kapott, esetleg ki is próbáljuk, megmutatjuk egymásnak. A háttérben megy közben a TV, benne egy örök klasszikus karácsonyi film. A végén kiderül, hogy elfogyott a karácsonyra szánt süti, de Mama gyorsan megnyugtat mindenkit: az csak próba volt, a spejzben van még bőven!

December 25–26. – A családi körforgás
Karácsony első napján a kisfiam anyai nagyszülei látják vendégül a közeli rokonokat. Ez az a nap, amikor a szorosabb rokoni kapcsolatok kerülnek előtérbe és ezek megerősítéséről szól az ünnep. Sokszor előkerülnek a társasjátékok, és ilyenkor van lehetőség a kevesebbet látott rokonokkal is beszélgetni.

Másnap már a család másik felével folytatódik a karácsony. Édesapám anyukája, Mama, ilyenkor mindig sok finomságot varázsol az asztalra. Hiába a felajánlás, hogy átvállalunk valamit, ő nem enged az önként, örömmel vállalt szerepből, és hozzáteszi, hogy „alig kellett valamit készíteni”.

Nem tudom, milyen különleges csatornák nyílnak meg ezen az ünnepen, de miközben egymástól függetlenül tervez a nagycsalád, végül mindig megteremtődik az összhang. Hogy mást ne mondjak, mindenhol másfajta ételek várnak ránk, mintha a vendéglátók előre megbeszélték volna a menüt.

A család, ami összetart
A család mindig változik: bővül, formálódik, és sajnos néha csökken is. Az ünnepek alatt az üres helyek vagy az új arcok emlékeztetnek rá, hogy az idő múlik. Az asztal körül ismét vegyes a korosztály: újdonsült dédszülők és nagyszülők, testvérekből lett nagynénik és nagybácsik. A „gyerekek”, akiket így hívunk, de már közelebb vannak a harminchoz, mint a gyerekkorhoz.

A karácsonyok láncolatára néha úgy tekintek, mint családtörténetünk áttekintő rövidfilmjére. Amiből megtanultam például, hogy a család a kompromisszumról, az elfogadásról és a támogatásról is szól. Hiszen bármi történjen is, mi ott vagyunk egymásnak.

Bár az elején nem ment minden ilyen flottul, és voltak surlódások, azért néha még megkérdezzük egymástól, hogy: most akkor kihez is megyünk karácsonykor?

B.D.

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram