Február 3. kedd, Balázs
2016. október 16., 16:12

Móra László - válogatott írások

2014. december 29-én Móra László halálának évfordulóján, Óbudán emléktáblát helyeztek el annak az iskolának a falán, amelyet Móra László alapított. Ezen az ünnepségen vett részt Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke is. Itt találkozott Budapest III. kerületének polgármesterével, Bús Balázzsal, aki akkor egy újabb kiadvány szerkesztésére kérte fel Kapus Bélánét.
IMG_7219.JPG (1920 x 1280 px)

Nem ez az első kötet, amelyben Móra László emlékével találkozunk. Az első könyv, amely megismerteti az olvasókat a Móra család tagjaival, köztük Móra Lászlóval és családjával 2014-ben került kiadásra Akik a mórai talentumból örököltek címmel. Most azonban Móra László műveiből egy válogatott verseskötet jelent meg.

Kapus Béláné elmondta, hogy a kiadványban olyan versek is helyet kaptak, amelyek nem jelentek még meg más könyvben, hiszen Móra László 1939 után megírt versei nem kerültek kiadásra, azonban a Móra család leszármazottjai nagy becsben tartják, és őrzik őket. 

Móra Lászlónak összesen 4 kötete jelent meg. Ezekből és a kevésbé ismert kiadatlan verseiből, valamint néhány prózai művéből állt össze Kapus Béláné újabb könyve, amely Móra László emlékét hivatott ápolni.

A kiadvány bemutatójára a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárbankerült sor.

V. K.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram