Február 6. péntek, Dóra, Dorottya
2026. február 06., 16:00

Móra Ferenc Daru utcai szobránál tisztelegtek

Móra Ferencre, városunk díszpolgárára emlékeztek halálának 92. évfordulóján. A Daru utcai mellszobránál, február 6-án az önkormányzat, a helyi intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait.

A megjelenteket Keresztes Tünde kulturális referens köszöntötte, majd felidézte az író életét és szellemiségét.

– Móra Ferenc 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán. Szegényes körülmények között éltek. Írni-olvasni az édesanyjától tanult meg. A szülői házból Móra emberi tisztességet, a két kezük munkájából élő emberek megbecsülését és negyvennyolcas hazafiasságot kapta örökségként. Irodalmi pályája szülővárosából indult. Az egyetemi évei után rövid ideig tanérként dolgozott, majd 1902-ben költözött Szegedre. Ekkor még nem gondolta, hogy ez a város lesz végleges otthona – fogalmazott.

Hozzátette, Móra elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója, valamint a szegények és kiszolgáltatottak pártfogója volt.

– E szellemiséghez társult műveltsége, amelyet pedagógusként, újságíróként, íróként, muzeológusként a köz javára hasznosított. Ironikus irányban és bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Melegszívű, barátságos természetű ember volt, aki hamar kötött ismeretségeket. Szorgalmát és munkaszeretetét igazolja számos híres és elismert műve, mellyel hazája nevét is méltán öregbítette – mondta.

Az ünnepség zárásaként az önkormányzat, a helyi közművelődési és oktatási intézmények, civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait.

G. E.
Fotó: G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram