Július 23. csütörtök, Lenke
2014. szeptember 05., 14:22

Módosul a KRESZ - Nem lehet megelőzni a buszt!

Aprócska KRESZ-módosításra kerül sor, amely megtiltja az álló gyermekszállító buszok melletti elhaladást, pontosítja a gyerekülések első ülésre szerelésének szabályait, némi enyhítés az autósoknak, ez arról szól, hogy az oktatási intézmények környékén megszokott sebességkorlátozás ezután adott esetben csak bizonyos napszakra szól.
Busz előzése 2014 0905.jpg (1024 x 683 px)


Az új szabályok szerint a Gyermekszállítás jelzéssel ellátott buszok mellett a párhuzamos közlekedésre nem alkalmas utakon (tehát például a sima, kétszer egysávos utakon) teljes mértékben tilos lesz elhaladni, még a szemből jövő sávban haladóknak is.

Tavaly május előtt ugyanis csak óvatosságot és alacsonyabb sebességet írt elő a KRESZ a buszok megelőzése esetén, tavaly május óta pedig azt tiltják, hogy a gyermekek ki- és beszállása közben hátulról megelőzzék a jelzéssel ellátott, és az ezalatt elakadásjelzős villogtató buszt.

Az új szabály értelmében a busszal szemben haladóknak sem szabad elmenniük a busz mellett. A buszokon elől és hátul is jelezni kell, hogy gyermekeket szállít, és a sofőrnek a ki- és beszállás alatt elakadásjelzővel kell figyelmeztetnie a többi közlekedőt. Egy másik módosítás némi enyhítés az autósoknak, ez arról szól, hogy az oktatási intézmények környékén megszokott sebességkorlátozás ezután adott esetben csak bizonyos napszakra szól. Ez esetben a "Gyermekek" tábla alatt kiegészítő tábla jelzi majd, hogy a 30 km/h-s korlátozás mely időszakban lesz érvényben. A táblák így a tanítás kezdetének és végének reggeli és kora délutáni óráiban védhetik fokozottan a gyermekeket. A nap egyéb időszakaiban az autósok a megszokott tempóban közlekedhetnek az érintett útszakaszokon. Abban is módosul a KRESZ, hogy egyértelművé teszi, hogy a gyermekbiztonsági rendszer az első utasülésbe is szerelhető, háttal azonban csak akkor, ha az üléshez nincs légzsák vagy ki van kapcsolva.

Arról is szót ejt a minisztérium, hogy az uniós szabályozás új elemként bevezeti az ún. i-Size (integrált univerzális ISOFIX) gyermekbiztonsági rendszerek használatának lehetőségét. A korszerű ülések előnye, hogy fokozott védelmet nyújtanak az oldalirányú ütközésekkel szemben, rögzítési módjuk miatt beépítésük is könnyebb, kevésbé hibázható el. Egyszerűsödik az osztályba sorolás, a megfelelő terméket a gyermek magassága szerint választhatják ki a vásárlók. Az üléseken kötelezően fel kell tüntetni a magasságtartományt és maximális testsúlyt.

Ezt a szabályt szeptember közepére kell átültetni a hazai szabályozásba. Az új, pontosított szabályok a módosítás közeljövőben várható kihirdetését követő napon lépnek hatályba – közölte a minisztérium.

Fotó: bkk.hu

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram