Február 3. kedd, Balázs
2017. december 06., 09:38

Minőségi dallamok a művészeti iskolában

Brácsa- és zongora kamaraestet rendeztek a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskolában december 5-én, amelyen Nagy Enikő brácsaművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának docense és Császár Zsuzsanna zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának oktatója mutattak be néhány darabot a zeneirodalom különlegességei közül.
IMG_7298.JPG (2806 x 2167 px)

– A növendékeink számára mindenképpen jó, ha ilyen művészeket, minőségi zenét hallanak, számukra ez példaértékű – mondta Kis- Fekete Vilmos, a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola intézményegység-vezetője, majd hozzátette, hogy különösen a vonós tanszak diákjainak volt érdekes ez a koncert. Mint mondta, valószínűleg eddig nem sokszor hallhattak brácsára írt szólódarabokat koncerteken.

Az intézményegység vezetője azt is elmondta, hogy a közönség soraiban olyan diák is helyet foglalt, aki a későbbiekben a brácsaművész tanítványa szeretne lenni, így számára még különlegesebb volt ez az alkalom, amikor láthatta az előadókat a színpadon.

Az est folyamán a barokk kor szólószonátái közül Johann Sebastian Bach műve hangzott el elsőként, amelyet két huszadik századi követett, a koncertet pedig egy bécsi klasszicista dallam zárta.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram