December 5. péntek, Vilma
2025. szeptember 12., 12:00

Mesél a város

A XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjai között a Kiskun Múzeum ismét városfelfedező sétára hívja az érdeklődőket Mesél a város címmel. A városi séta szeptember 13-án két alkalommal indul: 10 órakor, a gyülekező 9.45-10 óra között a Móra-udvar mesekert rendezvénysátránál zajlik, valamint 17 órakor, amikor a gyülekező 16.45-17 óra között ugyanott.

A programot Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója vezeti, aki a Nepomuki Szent János-szobornál mesél a redempcióról és az újratelepült Félegyháza vállalásáról, majd a Petőfi térről indulva belvárosi körsétára vezeti a résztvevőket.

A másfél órás program során több jeles személyiség és esemény évfordulójára is kitér. Megemlékeznek a városháza tervezőiről, Vas Józsefről és Morbitzer Nándorról, valamint a város egykori polgármesteréről, dr. Molnár Béláról. A résztvevők megtudhatják, hogy 175 éve számozták meg és nevezték el hivatalosan a félegyházi utcákat, 125 éve viseli a település a Kiskunfélegyháza nevet, 140 éve alakult az Ipartestület, amelynek székházát 95 éve adták át a mai Móra téren, és 150 éve épült fel a Kalmár-kápolna.

Fotó: archív

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram