Július 23. csütörtök, Lenke
2014. október 07., 08:59

Mercedes-igazgató látogatott a megyei kórházba

A szülészet-nőgyógyászat és a gyermekosztály is átköltözött a régi kórházból az újba – jelentette be dr. Horváth Zsolt orvosigazgató hétfőn újságíróknak a Kecskeméti Megyei Kórházban.
Merci igazgató a megyei kórházban 1 2014 1007.jpg

A tájékoztatón jelen volt Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere és Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi és kontrolling részleg igazgatója is.

Dr. Horváth Zsolt elmondta, hogy a költözéshez jelentős segítséget kaptak nagyvállalatoktól is: köztük a Mercedestől. Elhangzott, hogy a Mercedes Benz beszerzés, pénzügy és kontrolling osztálya a Hírös Koraszülöttekért Alapítványon keresztül már egy éve támogatja a kórház újszülött osztályát.

A tájékoztatót követően az alpolgármester és Ekkehard Philipp az orvosigazgató és Nagyné Szigeti Dóra, a kórház PR menedzsere kíséretében látogatást tettek az átköltözött koraszülött részlegen. Itt dr. Kelemen Edit, az idén márciusban Astellas-díjat kapott doktornő kalauzolta őket. Egyebek között megnézték azt a 4.5 milliós, speciális, korszerű lélegeztetési módot biztosító respirátort is, melynek a beszerzéséhez jelentős összeggel járult hozzá magánszemélyként Ekkehard Philipp. Szóba került az is, hogy ebből az eszközből kellene még legalább 1-2 darab, ami szemmel láthatóan elgondolkodtatta a Mercedes igazgatóját…

(Fotók: Szemereyné Pataki Klaudia - facebook / keol.hu)
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram