December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 11., 08:00

Menet közben kivették az oldalkocsis motor kerekét

A nemzetközi oldalkocsis motorok találkozójának szombat esti motoros programját az Izs-Team kaszkadőr bemutatója zárta, akik ezúttal sem okoztak csalódást a nézőknek.

A kaszkadőr bemutatóknak az a lényege, hogy valami különlegeset, valami szokatlant mutassanak be a nézőknek. Ez ezúttal sem volt másképp. A Kiskunfélegyházi Motoros Egyesület két tagja most is elkápráztatta mutatványával az érdeklődőket, és nagy sikert arattak bemutatójukkal.

A duó tagjai a motorral még indultak a flúgos futamon, ahol remekül rajtoltak és sokáig az első helyen is álltak, de aztán valami olyan történt, amire nem számítottak. Az oldalkocsi kereke valami miatt megszorult. A célba azért be tudtak érni vele, de azzal az állapotú motorral már nem tudtak volna a kaszkadőr bemutatón részt venni. Ez azonban nem jelentett akadályt, mert gyorsan az oldalára fordították az Izst és egy kalapács, valamint néhány szerszám segítségével helyre tudták hozni a hibát. Így mire a bemutatóra került a sor, akkora már menet készenre állt a motor. Azért is volt érdekes a kerék állapota, mert a kaszkadőrmutatvány keretében, menetközben kivették az oldalkocsi kerekét és úgy tettek meg vele egy kört. Ez egy szorult kerék esetében lehetetlen lett volna. A hozzáértő kezeknek azonban sikerült megjavítani a nem éppen fiatal járgányt, ami már sok bemutatót megért.

A bemutató megkezdése előtt azonban akadt még egy probléma, még pedig az, hogy sehogyan sem sikerült beindítani a motort. Nem volt mit tenni, be kellett tolni. Ebben viszont már a nézők is segítettek, és elkezdődhetett a műsor. Természetesen a duó is nagy tapsot kapott, de a futam után a team tagjai bejelentették, hogy ez volt az utolsó bemutatójuk ezzel a motorral, ami nagyon sok élményt és sikert adott nekik. Többször már nem fognak vele próbálkozni. Azt, hogy lesz-e másik Izs motorjuk és azzal fognak majd különböző érdekességeket bemutatni, szinte biztosra vehető, mert a kaszkadőrség is olyan dolog, amit nem lehet abbahagyni az egyik napról a másikra.

Szöveg és fotó: Szentirmay Tamás

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram