December 5. péntek, Vilma
2025. november 22., 16:00

Megvan az ország karácsonyfája – Ibrányból érkezik az idei óriásfenyő

Idén is felállítják az ország karácsonyfáját a budapesti Kossuth téren. A 2025-ös ünnepi szezonban egy csaknem 23 méter magas, impozáns ezüstfenyő díszíti majd a teret, amely Ibrány városából érkezik – derült ki az MTI közleményéből.

Sok felajánlás érkezett

Az Országgyűlés Hivatalához egész évben érkeztek a felajánlások: összesen 31 fát jelentettek be, közülük 18 bizonyult elég nagynak ahhoz, hogy a szakemberek személyesen is megvizsgálják. A tavalyi jelöltek közül is maradt versenyben néhány példány.

Hogyan választják ki a fát?

A döntésnél a magasság (minimum 20 méter), a szép, arányos korona és a sűrű lomb a legfontosabb szempontok. Emellett figyelembe veszik a megközelíthetőséget, a környező vezetékeket, a daruk és szállítójárművek helyigényét, illetve azt is, hogy a fa kibírja-e a kivágással és szállítással járó terhelést. A lehetséges útvonalakat is alaposan felmérik, mielőtt meghozzák a végső döntést.

Büszke a felajánló család

A fenyőt adományozó család névtelenséget kért, de elmondták: unokáik javaslatára tavaly karácsonykor döntöttek úgy, hogy felajánlják a közel 40 éve ültetett fát. Nagy öröm és büszkeség számukra, hogy az ezüstfenyő idén az ország karácsonyfájaként ragyoghat advent első vasárnapjától egészen vízkeresztig.

A fáról készült fotót az Országház Instagram-oldalán lehet megtekinteni, a kivágás és szállítás időpontjáról pedig később adnak tájékoztatást.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram