Július 23. csütörtök, Lenke
2014. április 14., 10:38

Megújult a ringhegyi kereszt

A felújított út menti kereszt avató ünnepségén Ván Jenő, a térség önkormányzati képviselője a Ringhegy rövid történetét ismertette. Kifejtette, hogy az itt élők mindig fontosnak tartották a keresztállítást, ami a hitélet szolgálata mellett fontos tájékozódási pont is volt. A lakossággal összefogva szeretnék elérni, hogy valamennyi kereszt megújuljon, gondozott legyen. A helyreállított egyházi jelképet Hajagos Gyula atya szentelte fel és áldotta meg.
DSCF8184.JPG (3488 x 2616 px)

 

 

A ringhegyi keresztet 1868-ban állíttatta Szegesdi Mátyás. 6 méter magas volt, bádog Krisztussal. Réczi Ferenc a kereszt állapotának pusztulását látva, kezdeményezte a felújítását, és vállalta a festés elvégzését is. Tette ezt azért, mert a környéken nevelkedett, és már ipari tanulóként egyszer újrafestette. Ván Jenő felkarolta az ötletet, és előteremtette a szükséges pénzt, ami az anyagbeszerzéshez és egyéb munkálatokhoz kellett. Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy tervezik egy emléktábla elhelyezését is, amely a térség, és a kereszt történetét ismertetné.. A ringhegyieket arra kérte, hogy legyenek jó gazdái a keresztnek, ápolják környezetét, gondozzák a növényeket.

A felszentelésen ünnepi műsorral működött közre Sallai Nóra és Balla Katalin.

 

H. S. 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram