Megtartották a májusi bizottsági üléseket

A városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság kihelyezett ülését a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság tárgyalójában tartották meg. Az ülésen Tarnóczy László rendőr ezredes, a kapitányság vezetője, valamint Leiz Gábor tűzoltó alezredes, a helyi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka ismertette az elmúlt év eredményeit. Tarnóczy László beszámolójában hangsúlyozta a bűnmegelőzési mutatók javulását, míg Leiz Gábor kidomborította, hogy a tűzesetek száma csökkent, ugyanakkor a műszaki mentések száma emelkedést mutatott. A bizottság továbbá tárgyalta a 2023-ban indított gyalogos járőrszolgálat tapasztalatait is. A rendőrség és az önkormányzat közös kezdeményezése célul tűzte ki a közterületi rend betartásának támogatását. A járőrszolgálat egy rendőr és egy közterület-felügyelő vagy polgárőr részvételével zajlik a város frekventált területein, évszakhoz igazított időszakokban. A program folytatásához a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 1.990.000 forintos önkormányzati támogatást igényelt a 2025. második félévére. Emellett Bense Zoltán bizottsági elnök elmondta, hogy a 2025. évi lakásbérbeadási névjegyzéken szereplő ifjúházas kérelmezők lakáshelyzete időközben megoldódott, ezért szükségessé vált a névjegyzék frissítése az új, március óta beérkezett kérelmekkel.
Dr. Ónodi Izabella, a bizottság elnöke arról számolt be, hogy két orvos – dr. Szolnoki Beáta (5. számú házi gyermekorvosi körzet) és dr. Zagyi Károly (4. számú felnőtt háziorvosi körzet) – jogosulttá vált a címzetes főorvosi cím viselésére. Ez a lehetőség azon háziorvosokat, gyermekorvosokat és fogorvosokat illeti meg, akik legalább húsz éven át folyamatosan látták el alapellátási feladataikat.
A jogi bizottság hét napirendi pontot tárgyalt, melyek között több formaság is szerepelt. Dr. Réczi László bizottsági elnök kiemelte, hogy megkezdődhet a Kossuth utca Attila és Dózsa György utca közötti szakaszának felújítása. Az eredetileg betervezett 20 millió forintos tartalékot kilencmillió forinttal megemelték a megnövekedett költségek miatt. A kiválasztott útépítési technológia remélhetőleg hosszú távon szolgálja majd a városlakók érdekeit. A bizottság ezen kívül háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi praxisokról is tárgyalt.
Gyenes Attila, a gazdasági bizottság elnöke elmondta: tizenegy napirendi pontot tárgyaltak, köztük a gyalogos járőrszolgálat kérdését is, amihez a város 1.990.000 forint támogatást nyújt. A testület foglalkozott a parkerdei fakitermelési munkákkal is, amelyek 2025 januárjában kezdődtek. Eddig mintegy 230 erdei köbméter száraz, illetve invazív faanyagot távolítottak el. A faanyag nagy részét feldarabolva, szociális tűzifaként a rászorulók között fogják kiosztani az év során a szociális osztály munkatársai.






