Megnyílt a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Ünnepi megnyitó népdallal és köszöntőkkel
A fesztivál megnyitóját Tarjányiné Manninger Lencsi népdalénekes előadása tette ünnepivé, majd sorra köszöntötték a vendégeket a város és a térség közéleti vezetői.
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere beszédében hangsúlyozta: a Libafesztivál több mint gasztronómiai esemény. A liba nemcsak Szent Márton hagyományaihoz, hanem a térség mindennapjaihoz is kötődik. Ez Kiskunfélegyháza egyik legnagyobb rendezvénye, amely a helyi értékeket, a kézműves vásárt, a színpadi produkciókat és a közösség összefogását egyaránt jelképezi. Arra biztatta a vendégeket, vigyék jó hírét a városnak és a fesztiválnak.

Dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója arról hívta fel a figyelmet, hogy „az ember nem csak kenyéren él”. Mint fogalmazott, ez a fesztivál különleges, mert nem csupán szórakozást nyújt, hanem táplálja a szellemet és a lelki feltöltődés lehetőségét is kínálja.
Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, az országgyűlés alelnöke, személyes hangvitellel: libával kapcsolatos gyermekkori emlékei felidézésével tette színesebbé köszöntőjét. Ezt követően felhívta a figyelmet arra is, hogy a hízott libamáj Hungarikum, Magyarország pedig a világ második legnagyobb libamájtermelője. Ebben Kiskunfélegyháza és az Integrál Zrt. jelentős szerepet játszik.

„Nemzedékek Nemezei” – a nemezművészet ünnepe
A fesztivál kulturális kísérőprogramjaként Berei Andrea, a Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület elnöke nyitotta meg a Nemzedékek nemezei című kiállítást. Megnyitóbeszédében méltatta a Vidák család több évtizedes munkáját, amelynek tagjai három generáción átívelő alkotói tevékenységükkel a magyar nemezművészet egyik legfontosabb bástyájává váltak.
Berei Andrea kiemelte: a család tagjai nemcsak mesterei, hanem továbbadó örökítői a nemezkészítés tudományának. Táborok, tanfolyamok és találkozók során adják át tapasztalataikat a fiatalabb nemzedékeknek, miközben folyamatosan megújítják a hagyományos formákat. A kiállítás jól példázza, hogy a természetes alapanyagokból készült, hagyományos technikákkal létrehozott tárgyak miként illeszthetők a mai kor igényeihez.

A tárlaton a Vidák család három generációjának munkái láthatók: Vidák István és Nagy Mari népművészet mesterei, Vidák Anna és ifj. Vidák István Népművészet Ifjú Mesterei, valamint az unokák, Vidák Brigitta, Pereczes Márton, Pereczes Hanna Virág, Tulassay Sára, Tulassay Zsófi és Tulassay Julcsi alkotásai. A színes, változatos nemezmunkák egyszerre képviselik a hagyományt és a kortárs alkotói szemléletet.
A kiállítás október 14-éig tekinthető meg, az intézmény nyitvatartási idejében.
Fotó: Ujvári Sándor






