December 5. péntek, Vilma
2025. december 05., 16:00

Megnyílt a karácsonyi kiállítás a Holló László Műterem-Galériában

A Holló László Műterem-Galéria december 3-ai megnyitója már az első pillanattól kezdve különleges, bensőséges hangulatot árasztott. A galéria termei ünnepi fénnyel ragyogtak, a vendégek lassan megtöltötték a teret, és az egész este úgy bontakozott ki, mintha minden résztvevő együtt lépett volna át a karácsonyvárás meghitt világába.

Az eseményen szép számmal jelentek meg művészetkedvelők, barátok, családok és régi ismerősök, akik örömmel üdvözölték egymást. A beszélgetések vidám zsongása, a sok mosoly, a váratlan találkozások mind azt mutatták: ez a rendezvény valódi közösségi élménnyé vált.

Szabó Ildikó rövid köszöntőjében hangsúlyozta, milyen öröm számára, hogy évről évre megrendezhetik ezt a kiállítást, amely már állandó része lett a város kulturális programjainak. Elmondta, hogy mindig jó érzés látni, milyen barátságos és nyitott közösség gyűlik össze ilyenkor, és hogy a látogatók valóban jól érzik magukat egymás társaságában.

A zenei hangulatról a Láma Dalai gondoskodott – vidám, lendületes dallamokkal, amelyek azonnal jókedvre derítették a jelenlévőket. Nem karácsonyi zenék szóltak, hanem életigenlő, könnyed ritmusok, amelyek még közelebb hozták egymáshoz a társaságot. Többen megjegyezték, hogy ezek a dallamok tették igazán otthonossá és felszabadulttá az egész estét.

A vendéglátás is a régi, jó hangulatot idézte: forralt bor illata lengte be a galériát, mellette friss pogácsa és klasszikus, hagyományos zsíros kenyér várta a látogatókat. A falatozás közben kedves beszélgetések bontakoztak ki, a vendégek sokszor hosszasan időztek egy-egy műalkotás előtt, majd újra összegyűltek, mintha egy nagy baráti társaság találkozója lenne.

A kiállítótér minden sarkában a Holló László Képzőművész Kör tagjainak alkotásai ragyogtak. A sokszínű festmények, grafikák, kerámiák és kézműves tárgyak nemcsak művészi értéket hordoznak, hanem egyedi személyességet is: sokan találtak olyan darabot, amely tökéletes karácsonyi ajándéknak bizonyult, hiszen kézzel készült, megismételhetetlen és szívből jövő.

A karácsonyi kiállítás december 23-áig naponta 9 és 18 óra között látogatható. Az adventi hétvégéken – december 6-án, 13-án, 14-én és 20-án – ingyenes művészeti foglalkozások is várják a látogatókat, ahol mindenki kipróbálhatja magát az alkotás örömében.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram