Január 10. péntek, Melánia

Mátyás korabeli régészeti felfedezés Dunapatajon

2021. május 11., 14:56
Megérkezett az Örökségvédelmi Hivatal határozata a kalocsai Viski Károly Múzeumhoz, amelyben az ásatási bizottság állásfoglalásának kikérése után engedélyt adtak a műemlékvédelem alatt álló dunapataji reformárus templomban végzendő régészeti feltáráshoz.
Dunapataj régészet 2 2021 0510.jpg (2048 x 1365 px


Fotó: Zsiga Ferenc  KALOhírek

A dunapataji református templom jelentősége az 1980-as években lezajlott műemléki vizsgálatok alapján vált köztudottá. Akkoriban az épület néhány gótikus építészeti eleme, csúcsíves ablaka lett kibontva az újkori vakolat alól, s vált láthatóvá a nagyközönség számára. A közelmúltban, 2018 körül elkezdődött felújítások során az épület belső berendezését ideiglenesen kipakolták, a vakolat jó része pedig kívül és belül egyaránt el lett távolítva. Ez az állapot lehetőséget ad a gótikus templomépület behatóbb vizsgálatára, illetve építési időszakainak, periódusainak meghatározására – mondta még április közepén a KALOhíreknek Lantos Andrea.

Az ásatásvezető régész hozzátette: ő és két kollégája (a fotón), Romsics Imre múzeumigazgató, a Kecskeméti Katona József Múzeumtól pedig dr. Rosta Szabolcs régész, múzeumigazgató egybehangzó véleménye: az ásatás nagy jelentőségű régészeti eredményt hozott. 2020-ban ugyanis földradarral vizsgálták meg az épület belsejét és külső részeket is, amely során feltárult a templom északi részéhez tartozó – és a későbbiekben elbontott – sekrestye körvonala, továbbá az akkori kerítőárok formájának részlete is – olvasható Bács-Kiskun megye önkormányzatának Facebook-oldalán.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram