Március 27. csütörtök, Hajnalka
2025. március 23., 18:00

Második félidei jó játékával nyert a Kiskunfélegyháza a Kalocsa ellen

A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokságban a huszadik fordulót bonyolították le, melyben a Kiskunfélegyháza gárdája az Anda Kalocsát FC csapatát fogadta. A találkozóra kilátogatott nézők két ellentétes félidőt láthattak.

A találkozó előtt mindössze egy pont választotta el egymástól a két csapatot. Míg a vendégek huszonhét, a hazaiak huszonhat pontot gyűjtöttek. Éppen ezért egy kiskunfélegyházi győzelem esetén helyet cseréltek volna a tabellán. A mérkőzés előtt elkezdett esni az eső, de ez nem okozott különösebb problémát a pálya talajában. Az első játékrészre inkább a küzdelem volt a jellemző, néhány helyzetet is kialakította, de így egyik fél sem tudott betalálni a kapuba.

A második félidőben azonban egy teljesen más hazai csapat jött ki az öltözőből, és ha lehet így fogalmazni, akkor lefutballozta a Kalocsát a pályáról. Már a kezdés után négy perccel a vezetést is megszerezte a Kiskunfélegyháza. Oldal Tibor remek cselekkel játszotta magát tisztára a tizenhatoson belül, de önzetlenül Solymosihoz passzolt, aki mintegy öt éterről a kapuba lőtt 1–0. Ezután pedig Oldal Tibor tette emlékezetessé, már nem először a találkozót. Az 55. percben a kaputól mintegy húsz méterre szabadrúgáshoz jutott a Kiskunfélegyháza. A labda mögé Oldal állt és a kapuba talált 2–0. Nem kellett sokat várni az újabb haza gólra, ami szintén szabadrúgásból esett, és amit szintén Oldal végzett el, csak egy kicsit távolabbról, mint az előzőt. Szerencsére az is utat talált a hálóba 3–0. És ezzel még nem volt vége a gólok számának. A találkozó befejezése előtt nem sokkal egy kiugratást követően kicselezte Oldal a védőjét, majd pedig kilőtte a jobb alsó sarkot 4–0. Ez pedig azt jelentette, hogy Oldal ezúttal is klasszikus mesterhármast ért el.

Az első játékrészben is többet birtokolta a labdát a Kiskunfélegyháza, de a második félidő döntőnek bizonyult, és magabiztosan tartotta otthon a három pontot.

Nagy Viktor játékosedző: Jól kezdtük nagyon a mérkőzést, mert az első húsz percben már ki tudtunk alakítani két, három ziccert. Már ekkor meg kellett volna szereznünk a vezetést, de nem volt szerencsénk. Utána volt egy negyedóra, amikor eléggé körbe rúgta a kapunkat a Kalocsa. Voltak szögleteik, szabadrúgásaik, de ettől függetlenül ezeket elég jól le tudtuk védekezni, attól függetlenül, hogy a vendégeknek voltak magas játékosaik. Ebben az időszakban masszívan védekezett a Kalocsa, de veszélyt nem jelentettek ránk. A második félidő elején nagyon fontos volt az, hogy egyből gól tudtunk szerezni. Onnantól kezdve még jobban a mi akaratunk érvényesült. Ekkor kifejezetten jól játszottunk, szinte nyolcvan, húsz százalékban volt nálunk a labda, a Kalocsának kapura lövése sem volt. Nagyon jól ki tudtunk jönni kontrákból, így teljesen megérdemelt a győzelmünk, még ilyen arányban is.

Ezzel a győzelmével a Kiskunfélegyháza nem csak a Kalocsát, de a Jánoshalmát is megelőzte a tabellán, mert ők a Lajosmizsével döntetlent játszottak. Így már huszonkilenc pontot gyűjtöttek, haladnak felfelé és a középmezőny közepén állnak jelenleg.

A Kiskunfélegyháza legközelebbi mérkőzése március 30-án lesz idegenben a Jánoshalma ellen. A találkozó tizenhat órakor kezdődik.

Kiskunfélegyháza–Anda Kalocsa FC 4–0 (0–0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Stefánovits Gábor István (Arató Márk, Döbröntey Gábor Ferenc).

Kiskunfélegyháza: Cseh (Szabó M. 87.), Horváth Z. (Kőrös 72.), Magony (Erős 55.), Oldal, Szabó D., Urbán, Kurgyis K, Huszka, Molnár E., Solymosi, Farkas A.

Technikai vezető: Varga Ferenc.

Kalocsa: Vatai – Rideg, Polyák, Farkas Z. (Tapolcsányi 82.), Markó, Tóth Z., Tóth L., Erdélyi, Török, Rábóczki, Tamás B. (Szőgyi 54.).

Vezetőedző: Vaskó József.

Gólszerző: Solymosi 49., Oldal 55. 73., 87. percben.

Sárga lap: Huszka 89., illetve Rábóczki 53. percben.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram