Március 1. vasárnap, Albin
2026. március 01., 08:00

Márciusi hónapköszöntő

Mielőtt írnék neked, kedves Március, azért meg kell hogy említsem kistestvéred, Február viselkedését, aki a meteorológiai paletta színét-fonákját kihasználva töltötte napjait, szürke-borongós hószitálással, hideg szélviharokkal, tetőket súroló vészterhes felhőkkel, majd a végére könnyed tavaszi napsütéssel csalogatott ki bennünket egy kis frissítő sétára.

Ezért már nagyon vártunk, hisz te vagy az első tavaszi hónap, a bizakodás, az újjáéledés, a kikelet, a friss rügyek ideje.
József Attila is szép sorokkal köszöntött, amikor így írt: „ Langy permeteg eső szemerkél,/ új búza pelyhe ütközik”
Minden napodra jut valami igazán ünnepi, igazán kedves esemény.

Első napoddal remekül indítasz, hisz ekkor kezdődik hivatalosan a meteorológiai tavasz.
Persze a régi rómaiaknak, nem ez számított, ők harcba indultak, Mars isten nevében, amit te is őrzöl, persze mi békét kérünk tőled, és az év minden hónapjától. 
Az orgonabokor körül egy méhecske kóvályog, kicsit korábban kezdte a műszakot, reméljük épségben visszajut a kaptárba. A fű zöldül, a hóvirágok kis fehér fejükkel bókolnak egymásnak, és az itthon telelő madarak is lassan keresni kezdik párjukat.  
Az erdők nemzetközi és a víz világnapja egymást követi, és nagyon kell figyelnünk, és sokat kell tennünk azért, hogy kék bolygónkat megőrizhessük.
A népi megfigyelések újra előtérbe kerültek, s bár az interneten nézünk utána, de a régi hagyományok bizony sokszor igazat mondanak a ma emberének is.
A Gergely-járást felelevenítik az iskolások, Sándor napkor a méhészek bízva a jó időben útjukra bocsájtják a szorgalmas méhecskéket, József napján megszólalnak a madarak, hisz sípot kapnak Szent Józseftől, s ez annyira kedves történet.
A csillagászati tavasznak is eljön az ideje, mint ahogy Gyümölcsoltó Boldogasszony Napjának is.
Megünnepeljük a Békéért Tüntető Írókat, a Színházi és Bábszínházi Világnapot, a Magyar Fordítók és Tolmácsok Napját.
8. napodon a lányok-asszonyok virágot kapnak a Nemzetközi Nőnapra emlékezve, pedig milyen rég is volt 1857, amikor New Yorkban a dolgozó nők hatalmas tüntetést szerveztek, micsoda bátorság kellett hozzá, hogy síkra szálljanak a jobb munkafeltételekért.
Hazánkban 1848. március 15-én Szendrey Júlia kokárdát tűzött férje, Petőfi Sándor kabátjára, aki a Nemzeti dallal buzdította a népet, Jókai Mór megismerte Laborfalvi Rózát, és egyre többen olvasták el a 12 pontot. Csodaszép nap lehetett!
Márciusban született Arany János, tisztaszavú költőnk.
Egy kis vidámságot belecsöpögtetve hétköznapjainkba, emlékezzünk meg Romhányi Józsefről, vidám állatverseiről, amikben görbe tükröt tart az emberi gyarlóságoknak, nevessünk a nevével fémjelzett rajzfilmeken – a Frédi és Béniről azt mondták, hogy ezzel a magyar szöveggel sokkal jobb, mint az angollal -, szóval nem véletlenül kapta a „Rímhányó Romhányi” nevet.
A családok tortával ünneplik meg a név- és születésnaposokat, az ifjú párok eljegyzést ülnek, verőfényes heteket várunk tőled, napsütést és bárányfelhős kék eget, a távolból visszatérő madarainkat, akik reményt hoznak, hogy valami szép történik velünk.


Ebben reménykedve ölellek, te kedves Március:
 

Salánki Anikó

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram