Március 19. szerda, Bánk, József
2022. szeptember 24., 18:45

Malom alatti sokadalomra várták a családokat a Kiskun Múzeumban

Mészáros Márta múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket a Kiskun Múzeum valamennyi dolgozója és a szervező, Borvirág Táncegyüttes nevében, szeptember 24-én, szombaton. Elmondta, hogy a Malom alatti sokadalom elnevezésű eseményüknek nagy hagyománya van, hiszen 2005-ben, a Malom alatt mesék című eseménnyel indult, amelynek sikere adta a kibővített sokadalom ötletét.
_DSC5253.JPG (5408 x 3600 px)

Borítókép és további fotók: Fantoly Márton

– A malom 1962 óta, vagyis 60 éve áll a Kiskun Múzeum udvarán, amit nagyon szeretünk, védünk és büszkén mutatunk minden idelátogatónak. Ez a szélmalom egyedülálló az országban, hiszen az egyedül megmaradt alulhajtós szélmalom Magyarországon – ismertette az igazgató. Hozzátette: ebben az évben a Borvirág Táncegyüttes az esemény szervezője, akik gondoskodtak a színes és élményekkel teli programokról. Bemutatta a Nokta Gábor vezette jászszentlászlói óvodás csoportot, valamint a Borvirág Táncegyüttes gyermekcsoportját, Keserű Benedekkel az élen, akik megnyitották a rendezvényt.

Nokta Gábor a műsoruk előtt megköszönte a lehetőséget, hogy bemutatkozhatnak a Kiskun Múzeum udvarán. Megtudtuk tőle, hogy Szent László Óvoda és Bölcsőde népművészeti mesteróvodaként működik, amelynek a különlegessége, hogy minden gyermek és minden óvónő is viselettel rendelkezik. Sok-sok éve része a néptánc az óvodai életnek, ezenkívül citeráznak, népdalokat énekelnek, komoly hagyományőrző munka folyik az intézményben.

A bevezető után kezdetét vette a produkció, amely már az első pillanatokban megalapozta a látogatók hangulatát. Nokta Gábor és Keserű Benedek kiváló érzékkel nemcsak a jelenlévő gyermekeket, de a szülőket is gyorsan táncra és énekre bírta. A produkcióban gyermekjátékokat, mondókákat, körjátékokat láthatott a közönség, a jászszentlászlói óvodásokat és a Borvirág Táncegyüttes Szőlőszem csoportját hatalmas tapssal jutalmazta a közönség.

A délután további részében fellépett a Mikropódium családi bábszínház, a Papucsszaggató királykisasszonyokat a Borvirág előadásában láthatta a közönség, volt interaktív élő beszélgetés és táncház is. A gyermekeknek népi játékokkal, kézműveskedéssel, hajfonással kedveskedtek. Láthattak kosárfonást, ehettek kemencés finomságokat, a szülők finom borokat kóstolhattak és még egy látvány kovácsműhely is a rendelkezésre állt, ahol e gyönyörű mesterséggel ismerkedhettek az érdeklődők.

Z. A.
           

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram