Május 3-áig hatályban maradnak a szigorítások
Május 3-áig új szabályrendszert kell megalkotni, mégpedig úgy, hogy a leginkább veszélyeztetett időseknek és a nagyvárosoknak a védelmét megfelelő körülmények között továbbra is tudják biztosítani – mondta a miniszter. Erről a kormány jövő szerdán dönt.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi gyakorlatban látni olyan intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány egyelőre korainak tart, így például nem tartja időszerűnek az összes diák visszaengedését az iskolákba. De azt megállapította a kormány, hogy az egészségügy felkészültsége lehetővé teszi a magyar gazdasági élet újraindítását, ám csak fokozatosan, szigorú menetrend alapján. Beszámolt arról a kormánydöntésről is, hogy a honvédség fertőtleníti az idősotthonokat – adta hírül az Origo.
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Gulyás Gergely elmondta, hogy folyamatos az egészségügyi eszközök beszerzése. A legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülni, és ezért kellett felszabadítani a kórházi ágyakat. Megjegyezte, folyamatos járványügyi készültség lesz a következő hetekben. A jelenlegi szabályok május 3-áig életben maradnak – tette hozzá, megjegyezve: tervet kell összeállítani a magyar gazdaság újraindítására az egészségügy felkészültsége mellett, minden szempontot figyelembe vesz majd a kormány az újraindítás érdekében.
Júliusban emelkedni fog 10 százalékkal a pedagógusok bére
A pedagógus-béremelés esetében a korábbi 10 százalékos emelés életben marad
– mondta Gulyás Gergely. Egyúttal üdvözölte, hogy az Európai Bizottság alelnöke nem talált kifogást a koronavírus-törvény kapcsán.Minden feltétel adott az érettségik biztonságos megtartásához
Minden feltétel adott, hogy május 4-től az érettségi vizsgákat
– kizárólag írásban – biztonságos keretek között lebonyolítsák – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hangsúlyozta: ez nem presztízskérdés, nem is politikai, hanem szakmai kérdés, ezért a kormány felhatalmazást adott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, hogy minden érintettel tárgyaljon, beleértve a szülői, diákszervezeteket, szakszervezeteket. Ezen szervezetek felelősségére is apellálva, véleményük ismeretében, nyugtassanak meg mindenkit, hogy az ország egy járványhelyzetben is képes az érettségi biztonságos lebonyolítására.A kormany.hu által közreadott képen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő online sajtótájékoztatót tart "Kormányinfó – Mit, miért tesz a kormány?" címmel, április 23-án.
Fotó: MTI – Botár Gergely
A köznevelési államtitkár – a kormány felhatalmazása alapján – ugyanakkor szabadon dönthet, ha szükséges, hogy egy vagy két héttel halasszák el a vizsgákat – jelezte a miniszter.
Hozzájárulnak a gyesen és gyeden lévők nyelvvizsgadíjához
A jelenlegi helyzetben segíteni kell azokat, akik otthon vannak gyesen vagy gyeden, ezért esetükben az első sikeres nyelvvizsgához, illetve az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához hozzájárulnak, és a KRESZ-tanfolyam és vizsga díjához szintén támogatást nyújtanak. Mindez 136 ezer embert érint.
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Kiemelte: egyetértés van Magyarországon arról, hogy a munkahelyek megőrzésére és újak teremtésére van szükség a válság miatt. A gödi Samsung-beruházás ügyében is ezt a célt tartották szem előtt, egy 4-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon. Hozzátette: 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel.
A miniszter kitért rá: március 11. óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerrel nőtt, az üres álláshelyek száma pedig 44 ezerre csökkent.