Legyen tánc! – Drogmentes szenvedély Kiskunfélegyházán

Kiskunfélegyházán 18 és 20 óra között várják az érdeklődőket a Constantinum Sportcentrumban, ahol a Bács-Kiskun Vármegyei Nagy Táncház – Drogmentes Szenvedély elnevezésű program a mozgás, a zene és a közösségi élmény erejét hirdeti. A szervezők üzenete világos: jobb, olcsóbb és egészségesebb, mint bármilyen szer.
Az esemény nem csupán kikapcsolódást kínál, hanem értéket is közvetít, hiszen a Drug Free Zone program részeként segítő szakemberek is jelen lesznek. Ők a fiatalokkal való párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák, a megelőzésre és az egészségtudatos életmódra helyezve a hangsúlyt. A táncház így nemcsak a zenéről és a ritmusról szól, hanem arról is, hogyan lehet a közösség erejével és az egészséges szenvedélyekkel elkerülni a káros szerek világát.
A Legyen Tánc! programsorozat egy időben valósul meg több településen: Kecskeméten a Református Iskolában, Baján a Bácskai Kultúrpalotában, Kalocsán a Dózsa György Technikum és Kollégium dísztermében, Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban, Kiskunhalason a Városi Művelődési Házban, Kiskunmajsán a Konecsni György Művelődési Központban, Szalkszentmártonban a Művelődési Házban, valamint Kiskunfélegyházán a Constantinum Sportcentrumban.
A megnyitó 17:50-kor kezdődik, a részvétel pedig regisztrációhoz kötött, amelyet a [email protected] címen lehet megtenni.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindenkit arra biztat, hogy személyesen is tapasztalja meg a rendezvény különleges hangulatát, hiszen a cél közös: megmutatni, hogy a mozgás, a zene és az együttlét öröme lehet a legjobb és legegészségesebb szenvedély.







