Lakásbiztosítás: az utolsó héten akár 120 ezren válthatnak

Márciusban az Insura.hu közvetítésével kötött lakásbiztosítási szerződések átlagos díja 42 100 forint volt, míg az online kötött szerződések esetében ez az összeg 36 100 forintot tett ki, ami körülbelül három százalékos emelkedést jelent a tavalyi kampányhoz képest. Az új kötések kétharmadát a Groupama, Uniqa, Alfa és Köbe biztosítók szerezték meg, míg az MNB minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításai a szerződések egyötödét tették ki.
A biztosítást kötők többsége az elektronikus ügyintézést választja, és egyre kevesebben fizetnek csekken. A szerződők 61 százaléka egyösszegű éves díjfizetéssel további 5-10 százalékos megtakarítást ér el.
A kampány március végéig tart, ami lehetőséget ad minden lakástulajdonosnak és bérlőnek, hogy kötelezettségek nélkül új biztosítást kössön. A szerződés felmondásának március 31-ig meg kell érkeznie a jelenlegi biztosítóhoz, ellenkező esetben a meglévő biztosítás érvényben marad, és legközelebb csak az évfordulókor módosítható. Az Insura.hu jelezte, hogy március 31-én este 10 óráig fogad be szerződésfelmondásokat.
forrás: MTI
fotó: shutterstock