December 6. szombat, Miklós
2014. október 19., 15:21

Küzdelmes cigány-rendőr találkozó

„Vesztes nem lehet. Hoztunk ugyan egy kupát…” – köszöntötte a résztvevőket a rendőrkapitány.
ciganyrendor1.JPG (3369 x 2063 px)

Küzdelmes, de sportszerű mérkőzést kívánt Timafalvi László r. alezredes, kapitányságvezető az I. Cigány-Rendőr Sporttalálkozó résztvevőinek. Rövid köszöntőjében elmondta, hogy a BKM Rendőr-főkapitányság és a BKM Cigány nemzetiségi Önkormányzat közötti megállapodás, valamit a 2014. évi feladatterv része – a fórumok, a bűn- és baleset-megelőzési előadások és más együttműködések mellett – a Tiszaalpáron megtartott mérkőzés:

– A sport- és kulturális rendezvények célja a rendőrség és a cigány nemzetiség tagjai közötti viszony kötetlenebbé tétele. Első alkalommal a Tiszaalpári Sportegyesület adott otthont a kiskunfélegyházi rendőrök és a tiszaalpári cigányok legügyesebb focistái találkozójának.

Már a meccs legelső percében megszületett az első gól, és elhangzott a focisták között ritkaságszáma menő „bocs!”, majd végig jó hangulatban zajlott a küzdelem.

– Számoljuk a gólokat, és hoztunk ugyan egy kupát, de vesztes nem lehet – jelentette ki a Rendőrkapitány, akitől az I. Cigány - Rendőr Sporttalálkozó valamennyi résztvevője emléklapot vehetett át.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram