Július 23. csütörtök, Lenke
2014. október 01., 18:16

KRESZ-FESZT Bács-Kiskun megyében

Nagy sikerrel tartották meg Kecskeméten a KRESZ-FESZT elnevezésű közlekedésbiztonsági, prevenciós programot. \nA Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság hosszú évek óta szeptember hónapban indítja tradicionális tanévkezdeti kampányát. Az iskola rendőre program megyénkben 104 településen, 154 intézményben 123 iskola rendőr részvételével folyik ebben a tanévben is.
KRESZ Feszt 1 2014 1001.jpg (503 x 334 px)

A tanévkezdeti kampány záró eseményeként 2014. szeptember 30-án 12 óra 30 perc és 16 óra 30 perc közötti időben, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon, valamint az OBI Áruház parkolójában; a Kiskun-Next Szolgáltató Kft, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ cégcsoporthoz tartozó Kunság Volán ZRt, az OBI Retail Hungary Kft. közreműködésével közösen rendezte meg a KRESZ-FESZT elnevezésű közlekedésbiztonsági, prevenciós programot.

A rendezvényt Arató László rendőr alezredes megyei rendőrfőkapitány helyettes (rendészeti) nyitotta meg, majd a „Hírös Hetek” bábcsoport közlekedésbiztonsági bábprodukciót mutatott be. A gyerekek különböző programokon vettek részt: kerékpáros ügyességi verseny, mobil KRESZ-pályás foglalkozás, bűn- és baleset-megelőzési ismereti tesztek, foglalkoztató játékok, színezők. A programon résztvevő gyerekeket diák igazolvány tartóval ajándékozták meg.

A Kecskeméten megtartott KRESZ-FESZT rendezvényen 9 általános iskolai osztályból 250 gyermek vett részt.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram