Azt, hogy gyerekként egy illatos almának, vagy egy aranypapírba csomagolt diónak is mennyire tudtunk örülni, vagy amikor este elázva, még mindig kint szánkóztunk, és boldogok voltunk? Hogy imádtuk a legegyszerűbb ételeket is, mint a sült krumpli kacsazsírral, hagymával, töpörtyűvel. De együtt ettük, nem pedig egymás mellett… Nem volt puccos hamburger, és boldogok voltunk nélküle. Ma, amikor roskadoznak a boltok a százféle szaloncukortól, miért nem érezzük ezt a régi, boldog érzést?

Talán, mert hiába az ezerféle étel, ha szanaszét a család, hiába a drága ajándék, ha nem szívből adjuk, és hiába minden, ha a legfontosabb, az összetartás nincs meg az emberekben. Ott ragadt valahol a múltban. Ma csillogó a karácsony. Csillog a lakás, díszítve a városok, a boltok, és tényleg minden. Ömlik ránk az álboldogság, és hogy „legyél boldog” mert karácsony van!

Csak egy valami nem csillog, a lelkünk. Rohanunk, és közben épp ezekre a régi, vágyott dolgokra nincs időnk. Azokra a krumplievős, beszélgetős estékre. Amikor nem kellett tévé, internet és egyéb luxus a boldogsághoz.

Mindannyian a gyermekkorunk emlékeit szeretnénk vissza, hacsak egy percre is. És ugye, hogy nem arra a babára, vagy kisautóra vágyunk, amit akkor kaptunk, hanem az érzésre, amit akkor éreztünk. Nem volt sok ajándék, de megbecsültük, és odafigyeltünk egymásra. Nem cseten, nem telefonon, hanem szemtől-szemben, lélekkel.

Hát ezt keressük mindannyian, a régi idők hangulatát, a gondtalan, talán szegényes, de boldog gyerekkorunkat. S úgy érezzük, így, karácsony környékén talán egy kicsit újra átélhetjük, hiszen ez csak rajtunk múlik. Igen, haladunk kell a korral, de a szívünkben megőrizhetjük és tovább adhatjuk ezt az érzést. Mert a karácsonyi csoda létezik, de ez nem a boltokban, hanem a szívekben keresendő…

Braun Gábor