Koppányok versenyben

Négy különböző ember, négy különböző életút. Ugyanannyira különböznek, mint a négy égtáj vagy a négy évszak. Mégis van valami, ami az íjászaton kívül közös bennük, de nem a fentiekben felsorolt kötődések. Ez a közös dolog pedig, ami, mint fűszer is jelen van az életükben az a kitartás! A négy égtáj nélkül nem tudnánk tájékozódni, a négy évszak ciklikus váltakozása nélkül nem lennének napfordulóink, amik az ősi kultúránk alapját képezik. Bogi, Marika, Zoli és Imó nélkül nem lennének a Koppányok azok, akik ma a Koppányok. Amazonok és vitézek, hagyományőrzők, sportolók, alkotók és valamit folyton építők. A Turul Koppányok közössége a hagyományőrző és sport íjászaton kívül, a közösségépítésről is szól.
16 évvel ezelőtt Dinnyés Gyula azért alapította meg az egyesületet, hogy az azonos érdeklődéssel bíró jóemberek egy közös ég alatt tudjanak tevékenykedni, Nemzetet szolgálni. A 16 év alatt, mint ahogyan körülöttünk minden változik, a Koppányok csapata is sokat változott, de minden változás valamilyen gyarapodást hozott magával, akár morális, spirituális, vagy sport szakmai területen.
De lássuk, merre jártak hőseink az elmúlt hetekben?
Április 19-én Eger várában küzdöttek a Koppányok, az Egri Vitézlő Oskola Hagyományőrző Egyesület által szervezett történelmi íjászversenyen, ami egyben az év Történelmi Országos Bajnokság felkészítő versenye is volt. A verseny a Magyar Íjász Szövetség Történelmi szakága által kiírt szabályzata szerint zajlott.
Eredmények:
Modern pusztai íjjal: Bicskeiné Csányi Mária 1., Szeibert Imre 20., Nagy Zoltán pedig a 32. helyen zárta a versenyt a legnépesebb kategóriában.
2025. április 26-án, Hódmezővásárhelyre utaztak íjászaink, a Sólyompróba elnevezésű versenysorozat második fordulójára. A versenyt a Hómezei Őrzők csapata szervezte.
Eredmények:
Modern pusztai íjjal: Bicskeiné Csányi Mária 1., Szeibert Imre 15., Nagy Zoltán 18. helyen zárta a fordulót.
Szintén április 26-án Fekete Boglárka Albertirsán harcolt a Freddo Hódító Kupán. A versenyen 50m távolságból lőttek a Qalqan célt, 2 és 1 pontozással. Ebben a fordulóban Boglárka 8. lett a nők között, ami a döntőben sem változott, így a Hódító kupát Fekete Boglárka a 8. helyen zárta. Azonban! Az eredményhirdetésig, szórakozásképpen részt vettek a versenyzők egy 150 méteres távcéllövészeten is. Miután Boglárkáról lement a versenystressz, a 150 méteres távcéllövészetben, nők és férfiak vegyes kategóriában, 5. helyen végzett.
Kis Mónika
Koppány Íjász