Könyv született a csíksomlyói Mária-szoborról

A művet a szerző, Antal Imre ismerteti, aki Csíkmadarason született. Idén 40 éve annak, hogy Székelyföldről Ausztriába költözött feleségével, Ágnessel, ám amikor csak tehetik, hazalátogatnak Csíkba.

Az író eredeti foglalkozása mérnök. Megtanulta, hogy egy nagy rendszer sok apró, pontosan illeszkedő részből áll. A regény is ilyen: van szerkezete, ritmusa, belső logikája, fő- és mellékszálai. A mű írása közben a mérnöki része rendet akart: a történet ne essen szét, a szálak találkozzanak, minden szereplőnek helye legyen. A csíki, székely része lelket akart: illatot, csendet, fájdalmat, imát, emlékezetet. A szerző úgy véli, hogy a kettő végül harmonikusan egyesült.

Koncsag László plébános így ajánlja a kiadványt: „Aki kézbe veszi e könyvet, az nem egyszerűen egy elbeszélést kap, hanem egy olyan lelki teret, amelyben a hit és a sors, a táj és az emberi élet, a kimondott szó és az elhallgatott imádság egymásra talál. A misztikum itt nem öncél, nem ködösítés, hanem rámutatás arra, hogy a látható mögött ott van a láthatatlan rend, s hogy Isten sokszor éppen a legegyszerűbb dolgokban ad jelet – nem hangos csodával, hanem csendes megtartással.”
Seres Judit
helyismereti és tájékoztató könyvtáros
Fotó: Antal Imre





