– Hogyan lett Budapest a te színpadod?

– A kiskunfélegyházi slam-estek indulása Miklya Csanád, Lukács Gergely  és Polyák Krisztián nevéhez fűződik, akik Gráf Slam névem, 2018 tájékán szerveztek néhány eseményt városunkban. Itt először csak nézőként vettem részt, majd ott egy slammer lány unszolására elfogadtam a kihívást és legközelebb felléptem – a többi történelem, mert még a könyvembe is említem – már csak azért is, mert a közönség reakciói alapján felrobbantottam a házat. Aztán 2024 decemberében, amikor újra színpadra álltam Kiskunfélegyházán, megszületett a gondolat bennem, hogy itt az ideje máshol is kipróbálni magam. Bár Kiskunfélegyházán nem értem el helyezést, ugyanezzel a produkcióval Kecskeméten december végén elsőként végeztem, amit egy évvel később sikerült megismételnem. Mindamellett, hogy szenzációs érzés volt a legjobbnak lenni, sok régi barátommal találkoztam ott és sok új ismeretségre is szert tettem. Budapestre már Tóth Marci és a KecsoSlam közösségének – és az ott szerzett tapasztalatoknak - köszönhetően kerültem, ahol az országos bajnokságot céloztam meg.

– Sikerült?

– Nem sikerült bekerülnöm, de rengeteg tapasztalást zsebeltem be és egy percig sem bántam meg, hogy elindultam. Meglepődve fogadtam azt a sok pozitív visszajelzést, amit más slammerektől kaptam, nagyon sok új, inspiráló barátom lett. Nagyon hálás vagyok érte, hogy egy alkalommal a zsűriszékbe is beülhettem és kipróbáltam magam a másik oldalon. Sokat tanultam ezekből az eseményekből, felismertem a saját hibáimat, megtanultam, hogyan kell a színpadon megnyilvánulni.

– Te magad hogyan definiálod a műfajt? Milyen a mai magyar slam poetry?

– Nagyon kötetlen, ezért van akinek irodalom, van akinek színház és van akinek stand up comedy a slam poetry. Nekem költészet és ezt nem is szeretném lejjebb adni. Három percben kell, hogy a szöveged, az előadásmódod, a személyiséged „üssön”. Nyilván ez zsűrifüggő is. Lehet, hogy ugyanaz a produkció két különböző versenyen, két különböző, egymástól nagyon eltérő eredménnyel zárul.

– Hogyan készülsz egy versenyre?

– Én nagyon komolyan veszem. A mondanivalómban legtöbbször mélyebb gondolatokat fogalmazok meg, amit aztán a színpadon fejből adok elő. Ez fontos számomra: igyekszem így megtisztelni a zsűrit is és a közönséget is, hogy nem papírból, vagy telefonról olvasom fel a művemet.

– Milyen témákat dolgoztál már fel és mennyi idő alatt készül el egy írás?

– Témáim között szerepelt már az alkotói válság, a személyes ellentétek emberek között és minden, ami foglalkoztat – legfőképpen az érzelmi mélységek és a nagy kérdések. Igyekszem úgy írni, hogy legyen értékes mondanivalója az előadásomnak. A szövegeim – ha elkap a flow – szerencsére gyorsan és könnyen megszületnek. Ha viszont azt mondanád, hogy itt van egymillió és egy adott téma, határidőre, az lehet, hogy nem menne. Ha készen van a szöveg, akkor hétvégente gyakorolok magamban, otthon. Számomra fájó, hogy a mai magyar slam eseményeken elhangzó tiszta irodalmi szöveg már egyáltalán nem garancia a sikerre, sőt! Ettől függetlenül rendületlenül hiszek ennek létjogosultságában.

– Van-e ezzel komolyabb célod?

– Nincs, ez számomra pótcselekvés. A művészi önkifejezésem eszköze. Írsz egy verset, kiposztolod a Facebookra, a kutyát nem érdekli. Itt viszont száz-kétszáz ember hallgatja meg, akik között biztosan lesz olyan, akinek tetszik. Kortalan a dolog, tizenévestől hetvenévesig bárkit láthatsz a színpadon.

– Teljesebb lett így az életed?

– Igen, nagyon magam alatt voltam és ez segített, és segít is folyamatosan. Egyfajta terápia, ahol megismertem, hogy milyen jó érzés alkotni. A közösség, ami azóta körbevesz nagyon fontos számomra. Sok mindent megtanultam az elmúlt években, szeretnék egyre jobb lenni. Ajánlom mindenkinek, akit feszít valamilyen mondanivaló. Komoly dolgok hangoznak el egy-egy esten, amire a közönség és a zsűri is fel van készülve.

– Terveid?

– A Slam Poetry Budapest márciusi versviadalára készülök - ami egy kereken 20 éves jubileumi show lesz – emellett dolgozom második könyvemen. Ez is egy regény lesz, de sokkal komolyabb, mint az első. Témájának középpontjában a finn kalandjaim állnak, de természetesen lesz benne Kiskunfélegyháza és sok-sok levont következtetés. A jövőben – ahogyan eddig is – több nagyobb klub mellett kisebbeket is kipróbálok, mind a főváros térségében, mind országosan. Az egyik kedvencem a Földalatti Slam Akadémia/Underground Slam Academy, amit Molnár Péter író, az egyetlen magyar Európa-bajnok slammer rendez. És nem véletlenül kétnyelvű a klub neve, mert nemzetközi színtérről is vannak fellépők – több nyelven is hallottam már produkciókat.

„És amúgy, amikor lent vagyok, akkor mindig vigasztal és felvidít,
hogy elképzelem, hogy minket figyelnek,
nézik eme vadvilágot az Égi NatGeón egy idegen csillagrendszerben
a minket kreáló civilizáció előtti idegenek,
vagy a mennyország dimenziójában a minket teremtő ősi istenek,
ahogyan másokkal foglalkozva – mások felett pálcát törve – ujjal mutogatnak,
esznek isznak, jól mulatnak, pénzt vadásznak-gyűjtögetnek,
gyűlölnek, ölnek és képmutatnak,
össze-vissza párosodnak, míg a kölykök károsodnak,
de van egy különc srác ebben a dzsungelben, akit nagyon bírnak:
Mert tudják, hogy a legnagyobb kötéltáncos vagyok,
még ha el is szakadt a szvingelő séta alatt alattam a cérna
és az életem jelen pillanatba’ csak a Sörpálinka
tengerbe zuhanva egy fuldokló kalimpa...
De tudják, hogy kimászok és el nem nyelnek végleg a sörhabok
és eme mocsok-hazug és mulandó világban
valami szépet-igazat és maradandót alkotok,
még akkor is, ha földre ránt néha-néha egy szépséges idol céda,
szuperképességem, hogy bennem és a tollamban is van bőségesen tinta,
amivel ez az író, ad minden prózai és rímszövészeti,
köztük slam költészeti színtér színpadának színt és szintet,
mert szava-szíve művészete, minden szinten őszinte!”

Krepsz J. – Az égi NatGeo részlet (2025.04.17.)