December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 23., 16:00

Kiskunfélegyházán eltűnt, Kecskeméten megtalálták 

Egy kiskunfélegyházi férfi jelentette be elektromos rollere eltűnését, és miközben a rendőrök a helyszínen rögzítették az adatokat, a rádióforgalmazásból kiderült: Kecskeméten, egy gyanús autó csomagtartójában elő is került.

Kiskunfélegyházán egy társasház lépcsőházából vittek el egy e-rollert augusztus 21-én hajnalban. A tulajdonos nem zárta le, úgy hagyta a földszinten, mivel azt hitte, hogy a mindig zárt bejárati ajtó elég biztonságot nyújt. Öt napig nem volt otthon, ezalatt valaki elemelte a járművet.

A rollerben volt ugyan jeladó, de a tulajdonos hiába ellenőrizte, nem mutatta a pontos helyzetét. Amikor a lopást bejelentette, a járőrök kimentek hozzá, és éppen a jegyzőkönyv felvétele közben hallották a rádióforgalmazásban, hogy Kecskeméten rendőrök megállítottak egy gyanús kocsit, amelynek csomagtartójában egy rollert találtak.

A sértett maga kérte az intézkedő rendőröket, hogy kapcsolják be a járművet – ekkor a beépített lokátor rögtön jelet adott. A rollert így egyértelműen azonosították.

A rendőrök lefoglalták a járművet, és lopás gyanúja miatt hallgattak ki egy 32 éves helyi férfit. Másnap a rollert vissza is adták a tulajdonosnak.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram