Kezdetét vették a Félegyházi Napok nagyszínpadi programjai

Balla László beszédében hangsúlyozta az államalapítás ünnepének fontosságát, amelyet Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata évről-évre színvonalas programsorozattal ünnepel. Megköszönte a szervezést Keresztes Tünde kulturális szakreferensnek és csapatának, hogy idén is színes produkciók várják a kiskunfélegyházi és környéki vendégeket.
A megnyitó után Bíró Csongor Vitéz Greatest Hits műsora következett, ahol magyar és külföldi nagysikerű dalokat vonultatott fel, szűk egy órában. Csongor a járványidőszak alatt kezdett el komolyabban a zenével foglalkozni. Gitármestere Németh Zsolt volt, énekelni Lajtai Katitól tanult. 2022-ben útnak indította Youtube-csatornáját, ahol rendszeresen teszi közzé feldolgozásait.
A nagyszínpadi programok 19:30-kor Dj Dominique műsorával, majd 21 órakor a Kozmix élő nagykoncertjével folytatódnak. Éjjel két dj szórakoztatja a táncolni vágyókat: 22.30-tól dj Hegedűs, 0 óra után pedig dj ThomX lép színpadra.
Fotó: Patyi Zoltán






