Március 25. kedd, Irén, Írisz
2025. február 20., 14:00

Kétszáz éve született Jókai Mór

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából tartott előadást Juhász István Pilinszky-díjas magyartanár, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja, a város díszpolgára. Az előadás során érdekes történeteken keresztül kaphatott a közönség átfogóbb képet az íróról. Megismerhették Jókai írói, politikusi és emberi oldalát is.

Jókai Mór a magyar irodalom kiemelkedő alakja, író, újságíró és politikus volt. 1825. február 18-án született Komáromban. Eredetileg Jókay Mór néven anyakönyvezték, de később a „Jókai” nevet használta. Jogot tanult Pozsonyban és Pápán, jó barátságot ápolt Petőfi Sándorral.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején aktívan politizált, a bukás után bujdosnia kellett. Első regénye, a „Hétköznapok” 1846-ban jelent meg, és azonnal sikert aratott. Romantikus stílusban írt, de műveiben a realizmus is megjelent.

Juhász István előadásában szólt az író nehéz, betegségekkel tűzdelt gyermekkoráról, már korán megmutatkozó tehetségéről aktív éveiről és idős koráról is. Több művét is megemlítette, amelyekkel bemutatta, milyen szerző is volt Jókai, aki egyébként Kiskunfélegyháza díszpolgára.

Legismertebb művei:

„Az arany ember” – A kettős életet élő Timár Mihály története.

„A kőszívű ember fiai” – A szabadságharc időszakát idézi fel.

„Egy magyar nábob” és „Kárpáthy Zoltán” – A reformkor társadalmi viszonyait mutatják be.

Jókai több mint száz regényt és számtalan elbeszélést írt, művei a magyar irodalom alapművei közé tartoznak.

Magánélete és halála:

Első felesége Laborfalvi Róza színésznő volt, akivel boldog házasságban élt. Második felesége Nagy Bella volt, akivel kötött házassága nagy vitákat váltott ki, mivel jelentős korkülönbség volt kettejük között. Az akkori memoárok szerint sokan elfordultak emiatt az írótól, aki azonban utolsó éveiben is jó szellemi állapotnak örvendett. Jókai Mór 1904. május 5-én hunyt el Budapesten.

Idén, a 200 éves évforduló alkalmából több programot is szerveznek, amelyekkel Jókai Mórra emlékeznek országszerte. Kiskunfélegyházán március 19-én felolvasó napot tartanak az író műveiből a városi könyvtárban - mondta el az előadás végén Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke.

Barta Dávid
Fotó: Fantoly Márton
Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram