Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2019. január 26., 19:32

Két ember szeretetszövetsége - Randevú egy életen át

Elavult intézmény vagy a világ legjobb találmánya? Számít az a papír? Mitől működik jól? A Valentin-nap környékén megrendezett Házasság hete színes programjain hiteles példákon keresztül azt mutatják be, hogy házasságban élni jó.
Házasság hete 2019 logo.jpg (1280 x 600 px)

Február 10-17. között rendezik országszerte a Házasság hetét. Célja, hogy pozitív példákkal segítsék a házasságra készülőket a felkészülésben, a közös értékek megtalálásában, segítséget nyújtsanak a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek, ugyanakkor megerősítést is adjanak azok számára, akik házasságban élnek. 

A mozgalom 1997-ben Nagy-Britanniából indult, Magyarország 2008-ban csatlakozott hozzá, idén már 4 kontinens 21 országban ünneplik. Itthon és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség is részt vett a kezdeményezésben, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A kezdeményezés programjainak fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, 4 gyerekes édesanya. 

Magyarországon a szervezők minden évben egy közismert házaspárt kérnek fel, hogy legyenek a rendezvény "arcai", akik hitelesen képviselik a rendezvény üzenetét, értékeit. Egy jelmondatot is választanak az évre. Idén a Házasság hete arcai Dr. Gorove László mentőorvos és felesége, Gorove Kriszta tanár. Az általuk választott mottó, illetve a hét témája: "Randevú egy életen át".

A rendezvénnyel szeretnék megszólítani azokat is, akik talán az előző generációk rossz példái miatt nem merik vállalni a házassággal járó elköteleződést. Nekik jó példák bemutatásával szeretnék vonzóvá tenni a házasságot, megmutatni, hogy a házasság nem ódivatú, hanem a családot és a társadalmat erősítő érték.
 

A szervezők hisznek abban, hogy a krízisek idején nem szabad beletörődni a nehézségekbe, késznek kell lenni tanulni, megbocsátani, változtatni, hiszen a családok szétesése lelki és anyagi károkat okoz nemcsak a pároknak, hanem az egész társadalomnak is.

Számos nagyváros, település, közösség részvételével szerveznek változatos programokat: előadásokat, beszélgetéseket, filmvetítéseket, könyvbemutatókat, koncerteket, megszólalnak közéleti személyiségek.

"A házasság hete bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt."

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram