December 5. péntek, Vilma
2025. július 10., 10:00

Késelésig fajult a hangos telefonhasználat miatti vita

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy férfival szemben, akit annyira zavart a háza előtt hangosan telefonozó sértett, hogy először csúzlival lövöldözte, majd egy konyhakéssel mellkason szúrta.

A vádirat szerint a sértett 2024. október 3. napján a kora reggeli órákban – amíg az őt munkába szállító autóra várt – leült egy kecskeméti ház előtti lépcsőre és ott telefonozni kezdett. A házban lakó vádlottat zavarta a sértett hangos telefonhasználata, ezért a lakásból kirohanva trágár kifejezésekkel szidta a sértettet, akivel emiatt vitatkozni kezdtek.

A férfi a vita során beszaladt a lakásba, magához vett egy csúzlit és egy 20,5 cm pengehosszúságú konyhakést, majd visszament a ház elé, ahol először csúzlival lövöldözött a sértettre. Erre a férfi odament a vádlotthoz és megpróbálta visszaküldeni a házba. Ekkor azonban az elkövető elővette a zsebéből a konyhakést és mellkason szúrta a sértettet, aki ezután elfutott a helyszínről.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a szúrás helye és az elkövetés eszköze miatt az életveszélyes sérülés kialakulásának reális veszélye fennállt.

A főügyészség a büntetlen előéletű férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

A rendőrség által a lefoglalás során készített képeken a vádlott által az elkövetés során használt csúzli és konyhakés látható.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram