Képek, hangulatok, inspirációk – megnyílt Rátkai Zsuzsa tárlata

A vendégeket Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója köszöntötte, aki hálás szívvel mondott köszönetet az alkotónak, Rátkai Zsuzsának, a kiskunfélegyházi képzőművészeti élet és a Holló László Képzőművész Kör meghatározó alakjának és mozgatórugójának.
– Minden ellentétes véleménnyel szemben a festészet, mint művészeti műfaj és kategória él és virul, mert mögötte az ember ősidők óta tartó képalkotási igénye áll. És ha van magyar nyelv és kultúra, akkor léteznie kell kortárs magyar festészetnek is. Mi lenne alkalmasabb arra, hogy évről-évre a figyelmünk fókuszába ezt a fontos kérdést állítsuk, mint egy rendezvénysorozat, amelynek középpontjában október 18-a, Szent Lukács – a hagyomány szerint a festők védőszentje – napja áll. Egy rendezvénysorozat, amelyhez az ország és a Kárpát-medence művészeti közélete csatlakozik évről-évre. Ünnepeljük együtt a magyar festészet napját! Ünnepeljük azt, hogy van festészet, van magyar festészet, van jó magyar festészet, amely mögött kiváló művészek állnak és hogy mindez összeköt bennünket és nem elválaszt egymástól! – fogalmazott az igazgató.
Rátkai Zsuzsa tárlatának bemutatása és egyedi tárlatvezetése során fontos kérdéseket tett fel a hallgatóságnak. Tudni szerette volna, hogy mennyi időt töltünk egy kiállításon, milyen érzések, benyomások hatnak ott ránk. Vajon elegendő időt szánunk gondolatainknak adott mű tanulmányozása közben? A kérdés megválaszolására saját történeteiből osztott meg néhányat a megjelentekkel. Megtudhattuk, hogy a kiállított képei között van olyan alkotás, amely Eszik Alajos csongrádi kiállítása utáni gondolatok nyomán született meg. Később Bukta Imre budapesti tárlata adta az inspirációt, hogy a kiöntött paradicsomleves betűtésztájának elrendezése őt magát is megihlesse, és szülessen belőle egy Rátkai-alkotás. A tárlat képeinek történetei között megtalálható volt Szántó Piroska aukción vásárolt képének emléke is, valamint megismerhettük az árnyékképeinek egyszerű és örömteli megszületését is.
– Többször nézegettem árnyékokat. Egy nap kerékpárral hazaérkeztem és rácsodálkoztam a saját árnyékomra, aminek különlegessége volt, hogy az árnyékkalapom egyik oldalán, a földön egy pitypang virított. Ez hatalmas örömöt okozott számomra – emlékezett vissza az alkotó, majd hozzátette: egy kiállításon komoly gondolatok is helyet kapnak, de ugyanolyan fontosak lehetnek ezek az apróságok is. – Én most elmondtam, hogy mi a fontos nekem. Egyszerűen meg kell találnunk helyünket a Magyar Festészet Napjában – folytatta a művész.
Rátkai Zsuzsa képei november 22-éig tekinthetők meg a Móra Ferenc Művelődési Központ nyitvatartási idejében. Az esten szaxofonon közreműködött a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, Kis Eszter, zongorán kísérte Bolla Julianna. Eszter felkészítője: Benedek-Tein Edina.






