Július 23. csütörtök, Lenke
2014. június 23., 14:34

Keleti nyitás a Kurultájjal és a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesülettel

A keleti nyitás politikája nem jelenti azt, hogy Magyarország elzárkózik a nyugati gazdasági kapcsolatok elől, a két irány között egyensúlyt kell teremteni - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke június 23-án, hétfőn, az Exportlehetőségek a FÁK-országokban című konferencián, Kecskeméten. A nemzetközi konferenciát a Hírös Hét Fesztivál nyitónapján az „Export lehetőségek a FÁK országokban” címmel rendezte meg Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, számos partner bevonásával.
Keleti nyitás konferenca Kmét 2014 0623.JPG (638 x

Mint az Nagypál Sándor, Kecskemét alpolgármestere elmondta, a rendezvény célja a város térségében működő gazdasági társaságok, vállalkozások számára bemutatni a keleti nyitás lehetőségeit, és személyes találkozást teremteni a gazdasági partnerség kialakításához.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy bár a hírös város napjainkra kiemelt járműipari központtá vált, a gyökerekről, a hagyományos értékekről sem szabad elfeledkezni, ezek pedig a mezővárosi múltban gyökereznek.

Lezsák Sándor hangsúlyozta: a keleti nyitás, nyugati integráció kormányzati alapelv. Mint mondta: a keleti nyitás nem jelent nyugati zárást, az egyensúlyt minden szinten meg kell teremteni. „A tőkének sajátos mozgástere van, hiszen nemcsak pénztőkéről, hanem kapcsolati, szellemi, bizalmi tőkéről is szó van” – mondta, az országgyűlés alelnöke, hozzátéve: a rokontudatból fakadó bizalmi tőkéből gazdasági tőke kovácsolható. Ennek jegyében felhívta a figyelmet a magyarok törzsi gyűlésére, az augusztus 8 és 10 között Bugacon megrendezendő Kurultájra. Véleménye szerint érdemes kilátogatnia ide azoknak a cégeknek is, akik kapcsolatokat keresnek.

Lezsák Sándor félegyházi példát is hozott. Előadásában kiemelte a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesületet, amely Csányi József vezetésével egyre több szállal kötődik a keleti nyitás politikájához. A konferencia további részében Nagy Attila, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője, Gyabronka Tibor, a FÁK Üzleti Klub elnöke, az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének (MKPP) elnökségi tagja és Szőcs Gábor Exim Magyar Export-Import Bank Zrt. ügyfélkapcsolatokért felelős igazgatója tartott előadást, a délutáni órákban pedig az Univer Zrt. telephelyén a térség vállalkozásai mutatkoztak be.

T. T.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram